Az őszi rekollekció második mohácsi találkozójának a házasság és a családpasztoráció volt a témája, amelyet Bíró László családreferens püspök fejtett ki. A lelkipásztori munkában fontos a felismerés, hogy elengedhetetlen a házasok, családok valóságos támogatása.

A házasság bibliai alapjaival kapcsolatban Bíró László családreferens püspök egy philadelfiai, 2015-ben megrendezett családkongresszus anyagára hivatkozva osztotta meg személyes tapasztalatát. Ez a háttéranyag vezette a hallgatóságot az Amoris laetitia pápai buzdítás mélyebb megértéséhez, kiemelve, hogy Ferenc pápa szenvedélyesen képviseli a személy javára történő megkülönböztetés képességének elsajátítását.

rekollekcio biro laszlo web 20161107 16Az egyház tanításának teljessége érték, ahogyan maga a szentségi házasság is érték, ennek tudatosítása öröm forrása és ünnepi alkalmat teremt. Lelkipásztori szempontból nagy kihívást jelent a szentségi házasságra való felkészítés. Bíró László elmondta: „A család kiindulópontja a házasság, a házasság szentsége pedig nélkülözhetetlen az egyház számára. A házasság kincs, érték. Ferenc pápa arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyházon belül is a családokat jellemző gyakorlatiasság szempontjainak kell megjelenniük. Az Egyház édesanya. Nem kívülről szemléli a családokat. Valamennyi emberi kapcsolat modellje a család, és ha nem törődünk vele, akkor az egész társadalom lesz szegényebb. Pasztorális megtérésre van szükség, hiszen az egyház nem tudja ellátni a rá bízott feladatokat, ha nem vonja be a családokat, vagy nem ölti magára a családok vonásait. Ez a sugallat alakítja gondolkodásunkat, hogy hogyan tekintünk a hívekre, nem a túlzott szigor és nem is a túlzott engedékenység. Túl kell lépnie az egyháznak a mesterséges szétválasztásokon, ami az igazság és a gyakorlat között jelen van, mert csak így tudja az erkölcs felelősségével hirdetni a család szentségét."

A püspök hosszabban elmélkedett a jegyesség teológiájáról és annak pasztorális kihívásairól. Elmondta, hogy a párkapcsolat ideje Isten megtapasztalásának egy sajátos időszaka, az elhivatottság ideje. Jelen van benne a megkereszteltség ténye. A megkeresztelt jegyesek Krisztushoz tartoznak, és arra kapnak meghívást, hogy párként találkozzanak vele, hogy maga az Úr emelje fel kapcsolatukat. Arra készülnek, hogy Krisztus és az egyház kapcsolatát mutassák be.
A „jegyesoktatás" fogalmából ki kell szabadulni, és tágabb értelemben kell szemlélni azt. A „jegyesoktatás" sajnálatos módon leszűkült egy esküvőre való felkészülésre. A lelkipásztornak nem életvezetési tanácsokat kell adniuk, hanem a házasság szentségére kell felkészíteni a jegyespárt.

Udvardy György pécsi megyéspüspök megköszönte az előadónak mindazt, amit a házasságról, családról tanított. Az előadó személyes elköteleződése országosan ismert. A főpásztor kiemelte: „A családról, házasságról, a házasság szentségéről úgy beszéltünk, hogy a családról való gondolkodás lényegileg hozzátartozik a lelkipásztori tevékenységünkhöz. Ahogyan a családról gondolkodunk, úgy gondolkodunk az életről, feladatokról, közösségről, jóról, megosztásról. Isten találékonysága nem szűnt meg. Ezt fontos hangsúlyoznunk a képzéseink alkalmával. Témáink segítenek a szentség fényében nézni korlátainkat, hiányosságainkat, de formálódásunkra, fejlődésünkre, a jóra törekvésünket is. A papság méltósága és szentsége megkívánja ezt a szemléletet és a közös, együttműködő lelkipásztori munka megszervezését, ami egyházmegyénk konkrét reménye."

A rekollekció alkalmat jelentett a szentmise közös ünneplésére, szentségimádásra, elmélkedésre, imádságra, de személyes beszélgetésekre, vélemény és tapasztalatcserére is.

A Pécsi Egyházmegyében a Családreferatúra lelkipásztorai és világi munkatársai, segítséget nyújtanak a családpasztoráció új útjainak megtalálásában, bizalommal fordulhatnak hozzájuk a családok.

Fotó: Loósz Róbert

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó