A Szent Család ünnepe a karácsonyi időszak egyik kiemelt eseménye. December 27-én ez alkalomból püspöki szentmisét mutatott be Udvardy György főpásztor a székesegyházban.

A szertartás végén megáldották a családokat, akik az irgalmasság szentéve alkalmából megnyitott szentkapun is áthaladhattak.

A karácsonyhoz szorosan kapcsolódó Szent Család ünnepén, december 27-én kisgyerekes családokkal telt meg a székesegyház. A cél idén is az volt, hogy megerősítsék a szülőkben és házastársakban, hogy elköteleződésük fontos értéket képvisel a társadalomban és az egyházban is. Udvardy György főpásztor homíliájában elmondta: a családban Isten szeretete jelenik meg, aki a legjobbat akarja adni az embernek.

szent csalad szekesegyhaz megaldas web 20151227 23

A megyéspüspök hozzátette:

„A családot ünnepeljük. A család az az alapvető, Istentől akart közösség, ahol felismerhetjük Isten lényegét, a szeretetet, felismerhetjük az embernek a létét, a méltóságot, és felismerhetjük azt is, hogy szeretetre vagyunk teremtve. Minden más, ami nem ez az isteni szeretet, nem felel meg a lelkünknek."

A családünnep alkalmából fotópályázatot is hirdetett az egyházmegye: az internetes szavazáson Molnár Géza fényképe bizonyult a legjobbnak, ő feleségével együtt vette át a díjat. Ezután megáldották a családokat, akik az irgalmasság szentéve alkalmából megnyitott szentkapun is átléphettek. A szertartás az altemplomban fejeződött be záró áldással, az agapén pedig forró itallal és édességgel vártak mindenkit találkozásra, beszélgetésre.

Fotó: Loósz Róbert

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó