Fotósorozatból készült vándorkiállítás nyílt „Lourdes-i keresztút" címmel a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán. A kiállítás Európa több országában járt már, Franciaországban több tízezren tekintették meg. Most Esztergomból érkezett Pécsre, itt is hasonlóan nagy érdeklődésre számítanak a szervezők.

„Életünk és kultúránk része, hogy a keresztutakat ismerjük, járjuk és szeretjük. Nem gondoljuk, hogy ez tőlünk idegen. Azt sem gondoljuk, hogy azért járnánk újból és újból, mert hátha egyszer más lesz a vége. Pontosan tudjuk, hogy a szenvedés útja, az ember útja mindig ugyanaz. Azért kedvesek számunkra a stációk, mert a mi életünket jelenítik meg: az ítélkezésünket és elítéltetésünket, a bukásunkat, másodszori bukásunkat, a társakat vagy éppen a magányt. Azokat, akik nem értenek és mégis siránkoznak, aztán a megaláztatást, a teljes magányt, és a megfeszítettséget. Ez mindannyiunk életének része" – ezekkel a gondolatokkal kezdte köszöntőjét Udvardy György pécsi megyéspüspök a „Lourdes-i keresztút" című fotókiállítás megnyitóján.

„Szeretjük a keresztutakat. Szeretjük végigkísérni az ember Krisztust, és pontosan tudjuk, hogy ott van benne az Isten. Nemcsak az ember, hanem az Isten is. Ezek a fotók azt is megjelenítik, hogy a keresztútban Isten és ember egyszerre van jelen. Kézzelfogható, de légies. Ez az a fajta légiesség, ami alig-alig tetten érhető: mint az isteni a mi életünkben. Szeretnénk megragadni, kérjük, de majd máskor jön. Jön erővel és hatalommal. Azért is szeretjük a keresztutat, mert ki nem mondottan, de tudjuk, hogy a vége jó. Ez jelenik meg a szépségről megalkotott stációkban. Ahogy Isten és ember találkozik az elmúlásban, mégis újjáteremtésben. Kívánom, hogy mindenkinek legyen módja megállni, elmélkedni, és legyen bátorsága ahhoz, hogy engedje: hassanak rá ezek az alkotások" – mondta a főpásztor.

maria faykod 01A magyar származású Maria de Faykod szobrászművész saját készítésű képeit tekinthetik meg a látogatók a szintén saját készítésű lourdes-i, a keresztút stációit ábrázoló szobrairól.
A megnyitón Csizi Péter országgyűlési képviselő elmondta: „A város ezeréves kultúrája szervesen összefonódik az egyházzal, a keresztény hitélettel, ezért különösen fontos Pécs számára, hogy befogadja ezt a páratlan fotósorozatot, amelyen a keresztút, Krisztus szenvedése és feltámadása szinte kézzelfogható valósággá válik."

Őri László, Pécs alpolgármestere az egész város nevében mondott köszönetet Maria de Faykod művésznőnek azért, hogy közel hozta a keresztút spirituális élményét a szobrok varázsa által. Bár Lourdes-ba nem mindenki juthat el, ezek a páratlan képek segítenek átélni a zarándokhely szellemiségét. Ez minden európai és magyar ember számára fontos ezekben az időkben, amikor keresztény kultúránkat komoly veszély fenyegeti.

Maria de Faykod öt éven át készítette leghíresebbé vált „Lourdes-i keresztút" című művét, amelyet 2008-ban avattak fel a francia zarándokhelyen. A szoborcsoport több mint száztonnányi carrarai márványból készült. Érdekessége, hogy 17 állomásból áll a hagyományos 14-el szemben. A művész azt szerette volna, hogy a kegyhelyre látogatók utolsó állomásként ne Jézus halálát lássák, ezért további három stációval egészítette ki a kompozíciót, jelezvén: a feltámadás jelenti számára a keresztút és a szenvedéstörténet végét.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség