Szent Jusztinosz vértanú (Kr. u. 100 – 165 k.) szamariai származású, görögül író keresztény filozófus volt, aki Marcus Aurelius uralkodása alatt Rómában vértanúságot szenvedett. Útkereséséről és Krisztus filozófiája melletti elköteleződéséről a „Párbeszéd a zsidó Trifónnal” c. munkájának bevezetésében személyes hangon ír.
Első apológiáját, hitvédő iratát a keresztények érdekében Antoninus Pius császárnak címezte. Ebben találjuk a 2. századi keresztény közösség liturgikus életének, az eucharisztia ünneplésének legkorábbi leírását, amelyből az alábbiakban idézünk.
„Mi pedig, miután megtörtént annak lemosdása, aki elfogadta tanításunkat és hozzánk csatlakozott, odavezetjük őt azokhoz, akiket testvéreknek hívunk, ahol egybegyűlve közösen imádkozunk magunkért, a megvilágosítottért, meg a többiekért, mindenkiért igen buzgón, bárhol is legyenek; hogy miután az igazságot megtanultuk, a helyes életre törekedjünk, tetteinkben a jót kövessük, azon legyünk, hogy parancsait megtartsuk, és az örök üdvösséget elnyerjük. Imáink befejezésekor csókkal köszöntjük egymást. Ezek után a testvérek elöljárójához kenyeret és kelyhet visznek vízzel vegyített borral, aki kezébe veszi, dicséretet és dicsőítést mond a mindenség Atyjának a Fiú és a Szentlélek neve által, hálát ad neki és áldást mond hosszasan azokért, amiket nekünk adott, hogy ő bennünket ezekre méltatott. Imái és hálaadásának befejezéseképpen az egész nép ráfeleli az „Áment”. Az „Ámen” héber szó, ami annyit jelent: Úgy legyen. Az elöljáró hálaadása és az egész nép felelete után az általunk diakónusoknak nevezettek minden jelenlevőnek osztanak a hálaadás kenyeréből és a vízzel elegyített borból, visznek belőle a távollevőknek is. Ezt a táplálékot mi eucharisztiának nevezzük, senki kívülálló nem részesedhet belőle, csak aki igaznak fogadja el a tőlünk kapott tanítást, és lemosdott a bűnök bocsánatára az újjászületés fürdőjében, és úgy él, ahogyan azt Krisztus meghagyta. Ezeket mi nem úgy vesszük, mint közönséges kenyeret vagy közönséges italt, hanem mint a megtestesült Jézus Krisztusnak, Megváltónknak az Isten Igéje által a mi üdvösségünkért felvett testét és vérét, az ő hálaadó imájával megáldott táplálékot, amelyből vérünk és testünk az átváltozás értelmében táplálkozik, és azt tanultuk, hogy a megtestesült Jézusnak teste és vére ez. Az apostolok is emlékirataikban, amelyeket evangéliumoknak nevezünk, úgy hagyományozták, ahogyan azt ők parancsként kapták, hogy Jézus „fogta a kenyeret, hálát adott és így szólt: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ez az én testem. Ugyanúgy fogta a kelyhet is, hálát adott és így szólt: Ez az én vérem.” És csupán csak nekik hagyta meg.” (1 Apológia 55.1-56.3 Vanyó László fordítása)
H. Gy.
Kép: Jusztin római vértanú, az Oltáriszentséget különösen tisztelő szentek között a Pécsi Székesegyház Corpus Christi kápolnájában.
Lotz Károly festménye.
