A Pécsi Püspökség múzeumpedagógiájának emblémája a székesegyház falmintázatában látható griffkölyök grafikai megfogalmazása. A gyerekek kedvence Szent Bonifác püspökről kapta nevét, akinek liturgikus emléknapja június 5.

bonifac muzeumpedagogia pecsi puspokseg
A Pécsi Püspökség múzeumpedagógia foglalkozásain a gyerekek gyakran találkoznak a kedves griff figurával, a legkisebbeknek pedig szintén Bonifác mutatja be otthonát, a székesegyházat, a bábos idegenvezetés során. Az emblematikus figura névadója, Szent Bonifác püspök a VI-VII. század fordulóján született Angliában, és itt is élt egészen negyven éves koráig, Nursling bencés kolostorában. 716-ban hagyta el először a szigetországot azzal a céllal, hogy a szárazföldön élő rokon germán törzsek körében hirdesse az evangéliumot. Hátralevő életében ezen a területen végzett missziós és egyházszervező munkát, több bajor és türingiai püspökség alapítása is az ő nevéhez fűződik.

Szent Bonifac bazilika szentek fohajo karzat 20160609 21 900

 

XVI. Benedek pápa egy 2009-ben elhangzott katekézisében arra buzdította a híveket, hogy kövessék a germán népek apostolának példáját: fogadják be életükbe Isten igéjét, ragaszkodjanak az Egyházhoz, és segítsék elő, hogy a keresztény hit ragyogja be a mai kultúrát.

„Az a szilárd összetartó lelkület, amelyet Bonifác közvetített missziós területének részegyházai felé, összekapcsolva Rómát az angol, a germán és a francia területekkel, jelentős mértékben hozzájárult Európa keresztény gyökereinek megteremtéséhez, amelyek a későbbi századok során termékenyen gyümölcsöztek. Figyelemre méltó az a törekvés is, amellyel Bonifác előmozdította a találkozást a római-keresztény és a germán kultúra között. Jól tudta, hogy a kulturális evangelizáció püspöki küldetésének szerves része. A keresztény örökség közvetítésével egy sokkal emberségesebb, új életstílust honosított meg a germán népek körében, ennek következtében egyre szélesebb körben érvényesült az alapvető emberi jogok tisztelete. Szent Benedek hiteles követőjeként képes volt az ima és a munka (legyen szó kétkezi, vagy szellemi munkáról) összeegyeztetésére.

Bonifác bátor tanúságtétele mindannyiunkat arra hív, hogy Isten igéjét helyezzük életünk középpontjába, felelősségteljesen szeressük az Egyházat és törekedjünk az egységre. Ugyanakkor a szent püspök példája arra is emlékeztet minket, hogy a kereszténység a kultúra pártolásával hozzájárul az emberiség növekedéséhez. Most rajtunk a sor, hogy felnőjünk a feladathoz, és ezt az értékes örökséget a jövő generációk hasznára fordítsuk.”

Szerző: Horváth-Baán Anikó
Fotó: Loósz Róbert

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség