Negyedik éve adnak hálát Máriagyűdön a Pécsi Egyházmegye iskoláinak tanulói és tanárai az elmúlt tanév sikereiért, örömeiért. Idén tíz iskola mintegy ötszáz diákja gyűlt össze június 13-án az egyházmegye kiemelt kegyhelyén.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények diákjai és tanárai közösen kezdik és zárják az iskolai tanévet. A hálaadó nap kettős ünnep, hiszen köszönetet mondanak az elmúlt tanévért valamint örömmel, játékosan köszöntik a nyári szünidőt. Mindeközben hitüket és ismereteiket mélyítik, közösségi élményben részesülnek.

Udvardy György pécsi megyéspüspök kezdeményezésére minden évben elzarándokolnak az egyházmegye fenntartásában működő közoktatási intézmények diákjai Máriagyűdre, hogy Szűz Mária közbenjárását kérjék és hálát adjanak az iskolai tanévért. Máriagyűdre évente több ezren zarándokolnak. „Egészen bizonyos, hogy mindenki úgy tért haza, hogy megerősödött, bátorodott. Biztos, hogy úgy tért haza, hogy nem azonnal, de valamikor az életében megkapta azokat az igaz javakat, amiket kért. Ezért szeretném, hogy ti is iskolai évetek alatt jó néhányszor ide el tudjatok jönni. Külön-külön és együtt is. Hiszen azok a közös élmények, amelyeket itt átélünk, ezek közös élmények, de mindannyiunk szívébe beépülnek és erőt jelentenek.” - fejtette ki a főpásztor.

vegzosok mariagyud web 20190613 43

Tóth László Ákos közoktatási főmunkatárs a zarándokhelyen való hálaadás fontosságáról beszélt. „A diákok itt megtapasztalhatják mit jelent egy zarándokhelyen aktívan részt venni egy olyan tevékenységben, ami köti őket a zarándoklathoz, a zarándokhelyhez. Legfőképpen az istenkeresés módjait, útjait próbálhatják felfedezni. Azért is izgalmas ez a mai találkozó, mert ugyan nagyon meleg van, de tulajdonképpen vége van a tanévnek, amit méltó módon szeretnénk lezárni. Úgy, ahogy elkezdtük. Ahogy a munkánkat, úgy a tanévet is egy hálaadással szeretnénk befejezni.”

vegzosok mariagyud web 20190613 34

Radicsné Nyisztor Tímea a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusaként érkezett Máriagyűdre. Diákjait kísérte. „Azért örülünk, hogy itt lehetünk, mert lezárhatjuk méltóképpen ezt a tanévet. Nagyon jó, hogy közös program van a többi egyházi iskola tanulóival, ahol kicsit ismerkedhetünk is és örömben zárhatjuk le ezeket a napokat.”

vegzosok mariagyud web 20190613 52

Nyisztor Luca-Piroska a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákja. Helyén érzi magát a katolikus iskolában. „Jó katolikus általános iskolába járni, mert van lehetőségünk elmenni szentmisére közösen. Lelki programok is vannak.” Iskolatársa, Geringer Gergő örül a közös zarándoklatnak és hálaadásnak. „Minden nagyon tetszik itt Máriagyűdön. Eddig az akadálypályákon voltunk. Minden akadályt teljesítettünk, nagyon jó volt.”

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség