Idén októberben sokadik alkalommal került megrendezésre a "72 óra kompromisszum nélkül" önkéntes akció, melynek során országszerte lelkes fiatalok tapasztalhatták meg, hogy mennyivel többek leszünk, ha adunk, hiszen ahogy a mottó is mondja: "Több vagy, ha adsz!".

A Pécsi Egyházmegyében nem csak helyi projektekről beszélünk, más településeken is, például Kozármislenyben, Mozsgón, Mohácson vagy éppen Szigetváron is tevékenykedtek cserkészek, középiskolások és egyetemisták. A sok tettre kész közreműködő templomot takarított, idősekkel és hajléktalanokkal találkozott, virágot ültetett, iskolát és kollégiumot szépített, valamint szemetet szedett.

A hétvége sikerét mi sem igazolja jobban, mint a résztvevők beszámolói és a fényképek.

"Számomra a >>72 óra<< egy hihetetlen közösségi élmény, mely során kicsit kiléphetek a saját világomból, elfelejthettem az "én"-t és a figyelmemet másokra irányíthattam. Sokkal gazdagabbnak érzem magam." (Kereszti Réka, helyi koordinátor)

"A 47.sz. PCF cserkészcsapat, Átoktüske őrse nagy örömmel fogadta a hírt, mi szerint a pécsi temető kápolnájának altemplomát kellett kitakarítaniuk. A munkát szívesen és jókedvűen végezték egy kedves sekrestyés néni segítségével. Köszönjük a lehetőséget, hogy a 3. cserkésztörvényt őrsileg is meg tudtuk élni! " (Veszelka Dalma)

"Nagyon jó élmény volt számomra a 2019-es >>72 óra<< ökumenikus önkéntesakcióban való részvétel. Leginkább azért, mert az egészet átszőtték a szeretet alapvető jellemzői. A jóra való feltétel – „kompromisszum” – nélküli (önát)adás és nyitottság. Önmagunk – időnk, tetteink…, – és a rajtunk átsugárzó Istenarc odaajándékozása, valamint befogadása. Miközben pedig ilyen szellemiségben ténykedtünk, rengeteget tanulhattunk a világ rendjéről is. Mondjuk templomtakarítás közben. A csapatunk küldetésének helyszíne például egy hónapja volt kitakarítva. Ahogy beléptünk a templomba, nem mondhattuk, hogy szembecsapó kosz fogadott minket, mégis amikor elkezdtünk felmosni, hamar fekete lett az a felmosóvíz. Ezért is fontos a rendszeres takarítás Istennek minden házában, köztük magunkat is beleértve, hiszen mindnyájan a Szentlélek Templomai vagyunk. Ezen önkéntesakció által pedig nemcsak a templomépület fényesedett, díszbe öltözött a lelkünk is. A részvétel külön-külön mindkettőért is bőven megérte. És akkor a vidám hangulatról, jó légkörről, új barátokról még nem is beszéltem.” (Örkényi Zsuzsi)

"Idén megtapasztalhattam, hogy milyen a >>72 órában<< helyi koordinátorként részt venni, mindemellett én is becsatlakoztam több projektbe, például a Gyárvárosi templom kertjének rendbetételébe. Egy rövid eligazítás után lelkesen álltam neki a feladatomnak. A végén pedig egy jóleső fáradsággal, de annál nagyobb boldogsággal néztem körül a tiszta kerten." (Nánásy Eszter, helyi koordinátor)

"Először vettem részt, mint helyi koordinátor és másodszor, mint résztvevő a >>72 órában<<. Jó érzéssel tölt el, hogy koordinátorként segíthettem a szervezésben, hogy többen részt vettek ebben a programban és megtapasztalhatták az önkénteskedés felszabadító örömét. Projektrésztvevőként én is átélhettem, hogy milyen együtt csapatban szolgálni." (Kereszti Csenge, helyi koordinátor)


72 óra Szekszárdon

A fenti beszámolók mellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy Szekszárd is csatlakozott a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű akcióhoz. Jelen esetben a helyi koordinátor Bakonyi Györgyné, a Szent József iskolaközpont tanítója volt, aki elmondta, hogy három helyszínen, három projektben vettek részt önkénteseik.

“Izgatottan gyülekeztünk a Béla téren. Donát Sámuel metodista lelkész buzdító szavai után indultunk a projekt helyszíneire. Az egyik projekt a Szent Rita Katolikus Óvoda udvarára vitt, ahol a feladat 10 m3 föld szétterítése volt. Ebben elsősorban iskolánk volt fiú diákjai, szülők és óvónénik vettek részt. A projekt moderálását az intézmény vezetője, Bognár Cecilné vállalta. A másik projekt egy városi óvoda udvarának színesebbé tétele volt egy óvó néni ötletei alapján. A részvevők fejlesztő játékokat festettek az udvarra, virágokat ültettek és rozsdás oszlopokat festettek ragyogóra. Itt elsősorban a katolikus iskola jelenlegi és volt diákjai, valamint szüleik vettek részt. A projektet megálmodója és vezetője Moizes-Czita Tímea volt. Míg a legnagyobb tervezést és szervezést igénylő projektünkben szegényebb sorsú embertársainkat, családokat vendégeltünk meg a Kolping Katolikus Szakképző Iskola udvarán. A sátrak felállításáról, padokkal, asztalokkal való berendezéséről cserkészeink gondoskodtak, a 100 főre való pörkölt és főtt burgonya elkészítésének feladata pedig a kolpingos diákokra és tanáraikra hárult, melyet örömmel végeztek. A főzéshez szükséges alapanyagokat magánszemélyek és a Caritas felajánlásaiból fedeztük. Az érkező vendégeket kedves szóval, mosollyal bátorítottuk, kiszolgáltuk őket, miközben lelki gondozásukról és a zenéről Fekete Zoltán káplánunk és Donát Sámuel Gyurkó, metodista lelkész gondoskodott. Minden vendég mosollyal az arcán távozott.”

Utóbbi akció helyi koordinátora az iskola pedagógusa, Bakonyi Györgyné (Marika néni) volt, aki elmondta: nagyszerű érzés volt megtapasztalni az összefogást keresztények és más felekezetűek, egyének és intézmények között, de azt is elmonda, hogy sikerült megvalósítani az idei akció bibliai mottóját: „Szeretettel szolgáljatok egymásnak.” (Gal 5,13) Az önkéntes végén mosolyogva és feltöltődve távoztak a csatlakozók, hiszen adni valóban öröm!

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség