Mit lehet tenni, amikor egy több napos esemény megrendezésére alig pár hét marad és az eddigieknél több munka vár a szervezőkre? Erről beszélgettünk Berecz Tibor, ifjúsági referenssel és Dergez Dorottyával, a PécsiKatifi önkéntesével.

Interjú Berecz Tibor atyával és az idei Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó ifjúsági főszervezőjével.

A járványhelyzet következménye, hogy az utolsó pillanatban kapott zöld utat a 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó. Miben lesz más az idei esemény, mint a korábbiak?

Berecz Tibor atya: A MIT az Ifjúsági Referatúra második legnagyobb programja az Ifjúsági Passió után. Korábban kispapként, majd papként és most ifjúsági referensként veszek részt a kétnapos eseményen, ami az idei évben sok meglepetést tartogat. Fontos, hogy betartsuk az előírásokat, ezért idén a kiskorúak nem alhatnak ott a helyszínen, valamint szintén a változások között szerepel, hogy ezennel minden programot szabadtéren fogunk megtartani. 

Dergez Dorottya: Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tölthessük együtt, közösségben július első hétvégéjét a máriagyűdi kegyhelynél. Bár idénre azt terveztük, hogy egy nappal meghosszabbítjuk a találkozót, sajnos nem tudjuk megvalósítani. De ennek ellenére ragaszkodtunk ahhoz, hogy ebben az évben már két előadó látogasson el az eseményre. Tehát amellett, hogy minden tekintetben betartjuk a korlátozásokat, gondoskodunk róla, hogy maradéktalanul megvalósuljon minden program, amiért érdemes részt venni a MIT-en.

Mondanátok néhány ilyen elemet?

D.D: Az idei MIT mottója: Csendes Isten a hangos világban, illetve a bibliai mottó: "Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád" (1 Sám 3,10). Ezzel kapcsolatban az első napon, július 3-én 17:30-kor Dr. Csókay András fog előadást tartani, másnap 10:00 órától pedig Orosz István, görögkatolikus atya.

B.T: Orosz István atya többször szólt már fiatalokhoz, például az antiochiásokhoz. Mellettük idén is itt lesznek a Pécsi Egyházmegye papnövendékei, akikkel mindenkinek lesz alkalmuk beszélgetni, emellett műhelyfoglalkozások során a Pécsi Orvostudományi Egyetemen tanuló nigériai atyákkal is lesz lehetőség megismerkedni. Mark Kingsley Okaforral és Martin Adimorahal pedig azok is megérthetik magukat, akiknek nehézséget okoz angolul kommunikálni, hiszen mindvégig jelen lesz egy tolmács is. Továbbá nagyon hangsúlyt szeretnék fektetni a kiscsoportos beszélgetésekre!

Kérlek, meséljetek a szervezésről, hiszen lényegesen másképp folytatódott, mit a korábbi 37 alkalommal.

D.D: Valóban nagyon másképp zajlott az előző évekhez képest. Februárban kezdtük el szervezni a MIT-et, ekkor már az előző éveket vizsgálva azon gondolkoztunk, mire figyeljünk, mit csináljunk másképp vagy ugyanúgy, amikor egyik napról a másikra bezárták az egyetemeket, a kollégisták hazaköltöztek és a szervezőcsapatból kevesen maradtunk Pécsen. Nem tudtunk találkozni egymással, pánikhelyzet volt, megakadtunk és nem tudtuk, hogy ez meddig fog tartani. Láttuk, hogy sorra mondják le a fesztiválokat és a nyilvános tömeges rendezvényeket, és ugyan féltünk a bizonytalanság miatt, mégsem akartunk olyan kijelentést tenni, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy elmarad a találkozó. Így inkább vártunk, majd amikor adódott egy lehetőség, hogy lehet ifjúsági táborokat tartani, újra belefogtunk a szervezésbe. Mindent online egyeztettünk, az internetnek különösen nagy szerepe volt (és van) az idei MIT megszervezésében. 

B.T: …és a lelkesedésnek, mert hol egyikünk engedte el az eseményt, hol a másikunk. Végül egymás lelkesedését látva újra felvettük a fonalat.

IMG 0941

Minden eshetőségre felkészültetek, akár arra is, hogy lesznek, akik minden jó hír és igyekezet ellenére inkább otthon maradnak?

B.T: Igyekszünk. Az egyházmegye biztosít élő közvetítést a szentmisék, illetve a két fő  előadás alkalmával. Ez a műhelyekre nem áll, mivel azoknak elveszne a sajátossága, ha online közvetítenénk őket, valamint ezzel azt is szeretnénk üzenni, hogy az élő közvetítés mellett érdemes fizikálisan is jelen lenni. Persze a digitális eszközökkel könnyen eljuthatunk az otthonokba, de senkit sem szeretnénk passzivitásra ösztönözni. Jobban örülnénk, ha mindazok, akik csak tehetik, eljönnének Máriagyűdre. Legyen ez az ifjúsági találkozó olyan, mint egyébként is lenne, és azon túl nézzék minél többen!

D.D: Bízunk benne, hogy az emberek várják az ilyen és ehhez hasonló programokat, ezért mi a megszokott létszámmal számolunk. 

Aki volt már MIT-en, tudja, hogy miről beszéltek!

D.D: Ez így van, hiszen ennek az eseménynek egy közösségteremtő funkciója is van. Itt sok barátság alakult már, új ismeretségek születnek és mindig jó élményekkel mennek haza az emberek. Így számítunk mindazokra, akik eddig jöttek, és reméljük, hogy be tudjuk vonzani az újakat is.

Mivel buzdítanátok azokat, akik még bizonytalanok?

B.T: A személyes találkozást nem pótolhatja semmi más! Ez a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó és nem a Máriagyűdi Ifjúsági Videókonferencia. Szabadtéren leszünk, mégis együtt leszünk, közösségben! Sok szeretettel  várjuk a megszólítani kívánt korosztályt (16-35) és az egyes programokra a sokáig fiatalokat!

D.D: Ez egy hatalmas élmény lesz! Aki eljön, megtapasztalhatja, hogy befogadja őt a társaság. 

A 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozóra ITT lehet regisztrálni!

A szervezők sok szeretettel várják az önkénteseket is! Részletek a PécsiKatifi Facebook oldalán.

103338560 3012606095495338 3160791891353152057 n

Fotó: Vermes Nikolett

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Népszámlálás

Szabadegyetem

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség