Idén július 26-án, vasárnap tartották a hagyományos Magdolna-napi búcsút Abaligeten. A templom védőszentje, Mária Magdolna tiszteletére tartott ünnepi szentmisét Dr. Cziglányi Zsolt plébános mutatta be a falu hajdani és jelenlegi lakóiért, rokonaikért és a vendégekért.

abaliget 150726 01„Ki vagyok én neked? Ez az a kérdés, amit Jézus mindannyiunknak feltesz. Ez életünk legfontosabb kérdése. Szent Mária Magdolna és Szent Péter megértették a kérdést, és megértették azt is, hogy ők kik voltak Jézusnak, mert szerették őt. Nem az ügyért harcoltak, hanem Jézust szerették igazán" – mondta homíliájában Cziglányi Zsolt plébános a Magdolna-napi ünnepi szentmisén.

Cziglányi Zsolt hozzátette:

„Nekünk is meg kell hallanunk Jézus kérdését: ki vagyok én neked? Nem az ügyért kell harcolnunk, nem a nyugati ember marketingfelfogásával kell néznünk Jézust, hanem Őt kell szeretnünk, és akkor tudunk válaszolni a kérdésére, mert megértjük azt is, hogy mi kik vagyunk Neki."

Az Abaligeti Plébánia korán felbukkan írásos emlékeink között, Mária Magdolna templomát már 1332-ben említik. A település mindvégig hűségesen ragaszkodott védőszentjéhez. A 2005-ben egyházi fenntartás alá kerülő általános iskola is Szent Mária Magdolna nevét viseli. A Magdala elnevezésű templomkertet 2013-ban dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg.

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a búcsú estéjén színvonalas komolyzenei koncertre várják az érdeklődőket. A közönség többször hallhatott már Fischer Annie-ösztöndíjas szólistákat is. Az idei évben Szamosi Szabolcs (orgona) és a Pannon Filharmonikusok művészeiből alakult Harmónia vonósnégyes adott koncertet. Közreműködött: Büttner Orsolya – hegedű, Bartha Noémi – hegedű, Murin Jaroslav – brácsa és Szakács Viktória – cselló. A koncerten Telemann, Mozart, Händel és Vivaldi művei csendültek fel.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség