Komoly múltra tekint vissza a Pécsi Egyházmegye ifjúsági találkozója, melyről mára bizton elmondható, hogy generációk fiatalságának meghatározó hitéleti-közösségi eseménye lett. A Máriagyűdi Szűzanya 1982 óta fogadja kegyelmébe az Isten közelségébe szervezett módon, közösségben vágyakozó fiatalokat, akik idén június 30 – július 3. között gyűltek össze a kegyhelyen a „Más úton tértek vissza hazájukba" (Mt 2,12) mottó jegyében.

A Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó (MIT) mit sem vesztett a korábbi évtizedekben megszokott hangulatából és az iránta való érdeklődést az elmúlt két évben tomboló világjárvány sem tudta megtépázni, a pandémia előtti időszakkal vetekedett az idén Máriagyűdre látogató mintegy 200 főnyi 16-35 éves fiatal, valamint az alkalomszerűen bekapcsolódó, több tucatnyi idősebb generáció száma.

40MIT 37

A szervezés a Pécsi Katifi, a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrájának önkéntesei jóvoltából idén is jelesre vizsgázott, idén is sikerült jól ismert, érdeklődésre számot tartó előadókat meghívni Fábry Kornél, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója és Lackfi János költő, továbbá a Vivat Bacchus Énekegyüttes személyében, általuk is vonzóvá téve a rendezvényt a fiatalság számára.

40MIT 34

Az idei év különlegessége volt, hogy Felföldi László megyéspüspök a korábbi bérmálkozások alkalmával személyesen hívta el a találkozóra az idén bérmáltakat, akik szép számban eleget is tettek a főpásztori invitálásnak.

40MIT 35

Június 30-án, a találkozó első napján az ismerkedésé, az egymásra találásé volt a főszerep. A nyitó szentmisét Berecz Tibor ifjúsági referens, iskolalelkész mutatta be.

40MIT 6

Július 1-jén Fábry Kornél, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója szólította meg előadásában a hallgatóságot világos, őszinte, tiszta szívből jövő gondolataival:

„Földi életünket tudatosan kell élnünk, mert csak egy van belőle, ezért is fontos, hogy ne sodródjunk az árral. Ti már a 2000 után született Z generációhoz tartoztok, akik a kütyük világában sodródtok és élitek az életet, ahol, ha nincs wifi, semmi sem működik. Abban a függésben éltek, hogy mindig produkálni kell valamit az online térben a szintén online térben létező külvilág számára. Hihetetlen nyomás alatt tartjátok egymást és saját magatokat is azzal, hogy ha nincs elég like és visszajelzés a posztjaitokra, akkor folyamatosan produkálni kell valami újat. Folyamatosan felesleges infókat osztotok meg egymással a pozitív visszajelzés reményében, miközben valódi, személyes kapcsolataitok rendkívül szegényesek. A világra úgy tekintetek, hogy ami nincs az interneten, az nem is létezik. Ennek az életszemléletnek akartok megfelelni annak érdekében, nehogy lemaradjatok valamiről. Szeretetkoldulással élitek az életet, amíg nem találkoztok magával a szeretettel. Mert Isten maga a szeretet. Hol lehet a Jóistennel találkozni? Itt és most. Mert életünkben a legfontosabb hely a jelenben van. A múltunk már nem, a jövő pedig még nem létezik. Csak a jelen van. Megragadjuk-e itt és most az alkalmat? Segít, ha megállunk, csendben vagyunk és tudatosítjuk magunkban Isten jelenlétét, és ezt bármikor megtehetjük: Istenem, köszönöm, hogy itt vagy” – hallhattuk Fábry Kornéltól, aki a lelkesítő előadást gitáron kísért énekléssel zárta.

40MIT 19

A nap esti szentmiséjét Gál Péter plébános celebrálta, aki beszédében felelevenítette a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó indulásának kezdeti éveit, amikor 1000-nél is több fiatal vett részt egy-egy találkozón. A második nap estéjén a Vivat Bacchus Énekegyüttes emlékezetes fellépése nyújtott maradandó élményt.

40MIT 27

Július 2-án, a találkozó harmadik napján Lackfi János hozta el, ahogy ő fogalmazott, a Szentlélek indíttatására született gondolatait, mely a költő sajátos humorában és stílusában megfogalmazott, a fiatalokat megszólító vezérfonala az „... úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé" (Mt 10, 16) szentírási részre épült. A tanúságtevő előadást követő kiscsoportos foglalkozásokban maga a költő is szerepet vállalt.

40MIT 38

A harmadik nap délutánján az idén bérmálkozókkal találkozott a megyés főpásztor a máriagyűdi bazilikában, ahol személyes hangvételű beszédben buzdította az ifjúságot a katolikus közösségi életben való aktív részvételre. A programra ellátogatott Versegi Beáta Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja, teológus, keresztény antropológus, szupervizor, coach, aki Felföldi László megyéspüspök meghívására két rendtársával együtt idén szeptembertől a Pécsi Egyházmegyében az ifjúságpasztoráció területén folytatja a szerzetesi szolgálatot.

40MIT 36

A főpásztor este szentmisét mutatott be a kegyhely szabadtéri oltáránál. Felföldi László reményét fejezte ki, hogy miként a találkozó mottójában is olvasható, úgy a résztvevők is más úton térnek vissza hazájukba a találkozó után. Szentbeszédében rámutatott, ez a találkozás önmagában nem ér semmit, csak akkor, ha annak üzenetét a résztvevők megosztják másokkal otthonaikban, a plébániákon, a közösségekben, mert csak akkor teremhet gyümölcsöt. Fontos, hogy a fiatalok egymásból erőt merítve és töltekezve a találkozót követően is rendszeresen beszélgessenek azokkal, akikkel tudnak együtt gondolkodni, akik ugyanúgy várják Isten szavát, üzenetét, akik megértik a másik reményét, félelmét, örömét.

40MIT 22

Ma Krisztus olyanokat hív, akik nem takarékoskodnak idejükkel, energiájukkal, hogy szolgálják az evangéliumot – hangsúlyozta a főpásztor.

Krisztus számít rátok, bízik bennetek. Bízzatok ti is magatokban! Ennek az egyházmegyének a megújulását csak veletek együtt tudjuk megvalósítani. Én is számítok rátok, ti is számíthattok rám, számíthattok az atyákra, a munkatársakra.

Valódi közösségek csak így születnek és kezdenek el élni egyházközségeitekben Krisztus akarata szerint, a Szentlélek vezetésével és Isten örömének békéjével – zárta a fiatal generációhoz intézett beszédét a megyéspüspök.

40MIT 16

A találkozóra a Pécsi Egyházmegye papnövendékei is ellátogattak, akiket az utolsó nap zárásaként kendőzetlen őszinteséggel kérdezhettek a fiatalok hitről, hivatásról, istenkapcsolatról.

40MIT 15

Fábry Kornél és Lackfi János előadása megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

Fotó: Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó Facebook-oldala

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség