A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola idén szeptemberben 1991-es újjáalapítása óta a 25. tanévét kezdi meg. A Főiskola és Pécsi Tudományegyetem szeretettel várja tanárait, diákjait és dolgozóit szeptember 7-én hétfőn a 18.00 órakor kezdődő ünnepi egyetemi tanévkezdő szentmisére a Belvárosi templomba. A szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatja be.

Pécsi Püspöki Hittudományi FőiskolaA Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Hunyadi úti új épületét 2014. decemberében adták át. A teljes felújítást a Pécsi Egyházmegye biztosította saját forrásból.

A megújult épület az új élet, a jövő jele - így kezdte köszöntő beszédét Udvardy György pécsi megyéspüspök, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola épületének átadóján. Az ünnep azonban nem az épületről szólt: a püspöki áldás az épületben dolgozók, oktatók, nevelők, tanulók munkáját és életét kíséri.

Az épület átadója egy új folyamat kezdete volt. A főiskola a korábbiaknál szorosabb kapcsolatokra törekszik a Pécsi Tudományegyetemmel. Ennek érdekében aláírták azt a képzési együttműködési megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a főiskola tanári diplomát adó hittanár-nevelőtanár szakos osztatlan MA képzést indítson.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola célja alapvetően az, hogy az egyház számára képezzen szakembereket: a három fő terület ezen belül a lelkipásztorkodás, a hittanári szakma és a teológia.

Cziglányi Zsolt rektor szerint egy iskolának elsősorban az alapfeladataira kell minden erejével koncentrálnia: stabil, jó szellemű, jó lelkületű és jól szervezett oktatási intézmény kíván lenni a pécsi, ahová a szülők szívesen engedik el a gyerekeiket, és ahová a fiatalok is szívesen jönnek tanulni. Egy jövendő hallgató számára az a legfontosabb, hogy jó iskolába kerüljön.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanévkezdő szentmiséje szeptember 7-én 18.00 órakor lesz a Belvárosi templomban. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök celebrálja.

A Veni Sancte-t megelőzően már elkezdődtek a tanév programjai:

  • Szeptember 2-án szerdán az újonnan felvett nappali tagozatos hallgatók iratkoztak be -Szeptember 3-5-ig a nappali tagozatos hallgatók lelkigyakorlaton vesznek részt Máriagyűdön a zarándokházban.
  • Szeptember 5-én az újonnan felvett levelező tagozatos hallgatóknak tartanak tájékoztató napot.
  • Szeptember 7-én hétfőn a nappali tagozaton megkezdődik a tanítás

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Népszámlálás

Szabadegyetem

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség