Az Ars Sacra fesztivál keretében szeptember 23-án este a tanévnyitó koncerten a Dél-Koreából érkezett Massimo Choir volt a székesegyház vendégkórusa. Udvardy György megyéspüspök gondolata szerint az új tanév kezdetén a hallgatók, tanáraik és minden egyetemi dolgozó ezzel a közös élménnyel gazdagodva készülhet fel feladatainak elvégzésére.

Ezzel a kivételes zenei ajándékkal, a különleges hangzásvilágú koreai kórus műsorával kívánt tehát erőt és örömet az új tanévhez a Pécsi Tudományegyetemnek és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolának a Pécsi Egyházmegye. A Massimo Choir magyar nyelven énekelte Kodály Zoltán Esti dal című darabját, a Pécsi Székesegyház Mozart kórusával közösen pedig megszólaltatta a bazilika orgonistájának, Kovács Szilárdnak „Ave Maria" című művét.

Tanévnyitó koncert (2015)Az idei tanévnyitó koncerten részt vett dr. Berke Gyula professzor, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese, dr. Cziglányi Zsolt atya, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora, dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, valamint a két intézmény oktatói, munkatársai és hallgatói.

A tanévnyitó hangverseny a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Egyházmegye közötti kapcsolat erősítésével a zene nyelvén kívánt lelki útravalót adni a megkezdett akadémiai évhez. Kultúrák találkozásának lehetett tanúja a közönség, ahogyan a koreai és a nyugati hagyományból felcsendülő kórusművek az összetartozást, a mindannyiunk számára fontos közös értékeket jelenítették meg.

A múlt kincsein keresztül a jövő reménysége tárul elénk: ez a gondolat idén különös jelentőségű, hiszen a turisztikai fejlesztési projektek lezárulásával az ezeréves örökséget őrző egyházmegye életében is új, reményteli időszak kezdődik, amely a kulturális megújulást hordozza magában.

A hangversennyel a Pécsi Egyházmegye azt a kívánságot közvetítette, hogy a közösség ereje és a közös élmények adjanak erőt a tanulás és fejlődés útján: a középkori gyökerekkel büszkélkedő, közel 650 éves Pécsi Tudományegyetem életében és az 1746-ban alapított Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola újraindulásának 25. évfordulóján egyaránt.

Fotó: Loósz Róbert

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség