A szerzetesség egy igen különleges, ma már érthetetlennek látszó hagyományát követték azok a férfiak és nők, akik magányosan, a világtól teljesen elzárva élték életüket. Az ún. anachoréták állandó imádságban és önmegtartóztatásban, a bűnös világ számára meghalva egyedül töltötték napjaikat, sokszor nem is csak bezárva, hanem olykor egyenesen befalazva a cellájukba. Az életük abban különbözött a remetékétől, hogy nem a lakott településektől távol éltek, hanem házikójukat általában a község templomának fala mellett építették fel, és azon kis ablakot vágva kapcsolódhattak be az istentiszteletekbe. Rendszerint volt egy segítőjük, aki szolgálatával biztosította az anachoréta számára a mindennapi élet legalapvetőbb szükségleteit.