08 December 2023

A Pécsi Egyházmegyében hagyomány, hogy a székesegyházban celebrált roráté szentmisék homíliái minden évben egy előre megtervezett tematikára épülnek. Ebben az évben adventi készület vezérfonalát a békéről való elmélkedés adta, melyhez kapcsolódóan Felföldi László pécsi megyéspüspök a béke megteremtéséről elmélkedett a december 7-én bemutatott hajnali szentmisében.

07 December 2023

Az adventi időszakban a karácsonyi készülődés sajnálatos velejárójára, a túlköltekezésre és a pazarlásra irányítja figyelmünket a Pécsi Egyházmegye teremtésvédelmi referensének írása.

06 December 2023

A pécsi székesegyház négy tornya ebben az évben nélkülözni kényszerül a mára szimbólummá vált adventi díszvilágítását, melyet teljes pompájában adventi koszorúként is szoktak emlegetni. Egy szeptember végi viharban történt villámcsapás következtében meghibásodott az épület világítástechnikai vezérlése, mely – egyéb kiemelt funkciókon túl – a tornyok megvilágításáért is felel.

05 December 2023

A karácsonyra hangoló adventi zenés alkalmak idén három pécsi helyszínen várják az érdeklődőket. A székesegyház mellett a kertvárosi és a rácvárosi templomban is rendeznek koncerteket.

05 December 2023

A máriakéméndi kegyhely az idei esztendőben ünnepli fennállásának 250-ik, a kegyhely Nagyboldogasszony-kegytemploma pedig felszentelésének 270-ik évét. Ez alkalomból 2023. december 8-án jótékonysági gyalogos zarándoklat indul Szederkényből Monyoródon át Máriakéméndre.

05 December 2023

Báta és Bátaszék után Pécsett, a Szent Péter- és Szent-Pál-székesegyházban lesz látható a Serbakow Tibor Szent Eligius-díjas pécsi ötvösművész munkásságát bemutató kiállítás. A tárlat ünnepélyes megnyitóját december 9-én, szombaton 17.00 órakor tartják a székesegyház Jézus Szíve kápolnájában.

04 December 2023

Felföldi László megyéspüspök ünnepi szentmise keretében szenteli állandó diakónussá Szőts Gábor akolitust december 9-én, 10.30-kor Bonyhádon, a Szeplőtelen Fogantatás templomban.

04 December 2023

 Az Isteni Ige Társasága Magyar Rendtartományának Magyarországon szolgáló szerzetesei által vezetett, 4 napon át tartó magyar nyelvű városmisszió 3. napja december 2-án ministránsnappal, este közös szentmisével, missziós előadással és imádsággal folytatódott a Szent Erzsébet-templomban, majd püspöki szentmisével zárult advent első vasárnapján a pécsi székesegyházban.

03 December 2023

Az Isteni Ige Társasága Magyar Rendtartományának tizenhét Magyarországon szolgáló szerzetese vezetett magyar nyelvű városmissziót november 30. és december 3. között Pécsett. A verbita misszionáriusok külön találkoztak a fiatalokkal, a ministránsokkal, valamint helyi közösségekkel, akiket közös imádságra, szentmisére és tanúságtévő előadásokra vártak Pécs három templomában. A misszió advent első vasárnapján a székesegyházban celebrált püspöki szentmisével zárult. A Pécsi városmisszió első két napjának összefoglalóját közöljük.

03 December 2023

„Ha az értünk emberré lett Isten Fiára irányítjuk figyelmünket, tőle tanulunk, tanítványai leszünk, akkor, miként az adventi koszorún hétről hétre növekszik az élet, a születés teljességének fénye, úgy az emberi lét öröme, az örök létre születés valóságának bizonyossága is megszületik bennünk" - szólítanak meg mindnyájunkat Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye főpásztorának az idei adventre írt üzenetének gondolatai.

02 December 2023

Kigyúltak a fények, ünnepi díszbe öltözött Pécs belvárosa. December 1-jén este a Széchenyi téren tartották a pécsi 12. Adventi Kézműves- és Mesevásár ünnepélyes megnyitóját, ahol a város képviseletében rövid köszöntőt mondott Péterffy Attila polgármester, a Pécsi Egyházmegye képviseletében pedig Máger Róbert püspöki irodaigazgató beszélt az adventi készület szerepéről.

01 December 2023

Advent első vasárnapját követően, december 4-től – a vasárnapok kivételével – minden nap hajnali, ún. roráté szentmisét celebrálnak 6.00 órai kezdettel a pécsi székesegyházban. A roráté szentmiséket a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján élőben közvetítjük.

01 December 2023

A Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség (PEKEL) az adventi várakozásban való elmélyülést segítő füzetet állított össze 2023 adventjére. A Világositó címet viselő, 18-35 éveseket megszólító, de az idősebb korosztály számára is hasznosan forgatható kiadvány nyomtatott formában - korlátozott számban - elérhető az egyházmegye templomaiban, ugyanakkor digitálisan letölthető a Pécsi Egyházmegye honlapjáról is.

01 December 2023

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár a honlapján adot hírt arról, hogy az egykori Pius Főgimnázium levéltári állományba került 100 éves tablóképei felújításra kerültek. A Levéltár írását közöljük.

30 November 2023

„A fény, mint köntös, úgy fog körül” (Zsolt 104) mottóval hívják meditációs lehetőségre az érdeklődőket az adventi időszakban a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár épületében. A december 2-re és 16-ra meghirdetett programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

30 November 2023

Megérkezés címmel rendezik meg hagyományos karácsonyi hangversenyüket a Pannon Filharmonikusok december 15-én, 19.30-kor, melynek a pécsi bazilika ad otthont. A rendezvény jegyvásárlással látogatható!

29 November 2023

A győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetben tanulmányokat folytató Szanyi Norbert, a Pécsi Egyházmegye papnövendéke november 25-én a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban celebrált ünnepi szentmise keretében öltötte magára először a reverendát. A fekete színű, hosszú ujjú és bokáig érő, elöl végig gombos papi öltözék felöltéséhez vezető útról írt rövid üzenetet Szanyi Norbert papnövendék.

29 November 2023

Az idén 12. alkalommal megrendezésre kerülő Advent Pécs városi rendezvénysorozat programelemei között immár 3. alkalommal kap helyet a Pécsi Egyházmegye hagyományos adventi készülete, melynek részleteiről Felföldi László pécsi megyéspüspök, Péterffy Attila polgármester és Hummel Márk, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezető igazgatója tartott tájékoztatást november 28-án a Művészetek és Irodalom Házában.

28 November 2023

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Karának Zeneművészeti Intézete és a Pécsi Egyházmegye közös szervezésében LAUDES ORGANI címmel rendeznek egyházzenei konferenciát, melynek kiemelt programja lesz a december 1-jén, 19.30 órai kezdettel megrendezésre kerülő hangverseny.

28 November 2023

A Pécsi Egyházmegyei Hivatal álláspályázatot hirdet könyvelő pozícióba. A pályázati anyagot elektronikus úton Izing Csenge könyvelési csoportvezető részére az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre várják 2023. december 15. napjáig.

27 November 2023

A hagyományokhoz híven a Pécsi Egyházmegye 2023-ban is minden korosztályt megszólító adventi programsorozattal készül, hogy segítséget nyújtson abban, hogy lelkünkben is méltó módon éljük meg a várakozást és a készületet a karácsonyra, a Megváltó Jézus születésének ünnepére. Reggelenként roráté szentmisét celebrálnak a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, a hétvégéken idegenvezetési alkalmak, hangversenyek, koncertek, múzeumpedagógiai foglalkozások és kiállítások várják az érdeklődőket.

27 November 2023

A Pécsi Egyházmegye közösségeinek ünnepnapjaiból, hétköznapi életéből - a teljesség igénye nélkül - merítő fotókból nyílt kiállítás Pécsett, a Kodály Központ emeleti galériájában.

27 November 2023

Immár egy évtizedre visszanyúló hagyomány, hogy a Pécsi Egyházmegye hivatalaiban, plébániáin, intézményeiben dolgozó munkatársaknak és önkénteseknek adventi ünnepi hangversennyel köszöni meg egész éves áldozatos munkáját és szolgálatát az Egyházmegyei Hivatal.

26 November 2023

Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálta november 25-én este azt az ünnepi szentmisét, melyen a pécsi székesegyház Palestrina Kórusa ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját és adott hálát Istennek a megélt kegyelmekért. A hangversennyel zárult liturgián koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa és Garadnay Balázs egyházmegyei zeneigazgató, címzetes apát, éneklő kanonok.

26 November 2023

Felföldi László megyéspüspök 2023. november 25-én állandó diakónussá szentelte Várda Ferenc akolitust a Pécsi Egyházmegye szolgálatára. A zsúfolásig megtelt máriagyűdi bazilikában celebrált ünnepi szentmisén részt vettek az egyházmegye papjai, diakónusai, a jelölt és családja, rokonai, barátai, köztük Szabó Róbert drávaszabolcsi református lelkész, valamint a hívek közössége. 


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség