Május 22-én zárult a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi sorozatának tavaszi féléve. A szemeszter tematikája alapján a négy sarkalatos erény után az utolsó alkalmon Kuminetz Géza a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kinevezett rektorának teológiai erényekről szóló előadása hangzott el.

Udvardy György megyéspüspök összegezte a korábbi előadásokat, kiemelve a sarkalatos erények fontosságát, azok meghatározó jelentőségét mindennapi életünkre, egyéni és társadalmi vonatkozásait tekintve is.

Kuminetz Géza előadásában a három isteni erényt és azok hatását, fontosságát mutatta be. Fodor Ákos Axióma című haikujával indította gondolatmenetét:

Fodor Ákos: Axióma

morális örök-
mozgó: amit nem emelsz
– szüntelen – süllyed

Az idézettel rámutatott arra, hogy szükség van az erények állandó gyakorlására, máskülönben a személyiségünk elszegényedik. A hitek, remények és szeretetek mozgatják az embert. Előadása során többször idézett Halasy-Nagy József filozófus professzortól, az alany és tárgy, én és világ egymáshoz való viszonyának rendszeréről.

szabadegyetem hitEremeny sz web 20190522 7

A világnézetünk gyökere, hogy milyen hitek, remények és szeretetek mozgatják az egyént. Az én, a tárgy és a gondolat találkozása egységet alkot. Az én és a tárgy összetartozik, az én csak a tárggyal szemben én, és a tárgy csak az énnel szemben tárgy. A világnézet az egészre irányul, nem részlettudás, hanem látásmód. A világnézet világalakításra szólít, fő gyökere a vallás mellett a világ és az életérzés. Kultúrát alkot, kijelöli az értelmes életvezetés irányát és határait. Az erények tanulás, cselekvés során alakulnak ki, céljuk, hogy megtanítsanak a valóságérzetre, amely a gondolkodást segíti. Ehhez pedig nem modern pedagógiára van szükség, hanem keresztény pedagógiára, mert az mindig korszerű – hangsúlyozta előadásában.

A teológus beszélt a cselekvési erények három kategóriájáról is. A fegyelmezési erények csoportjánál az erőkifejtés a domináló. A második a tiszteleti erények kategóriája, amelyek már nem külső hatás által alakulnak ki, hanem a belsőmből jön, érvényt akarok szerezni annak az erénynek amiről korábban beláttam, hogy érték. Az énem részévé válik, erőforrásommá lesz. A harmadik lépcsőfokon a szeretet erénye áll, amely minden erényt egyesít.

szabadegyetem hitEremeny sz web 20190522 23

Kuminetz Géza Szűcs Antal vallástipológiájának bemutatásával zárta előadását. E szerint vannak vallások, ahol az Isten a személyes valóság, Isten nagyobb, mint az ember. Vannak álvallások, valláspótlékok, abszolutóriumok és negatív vallások, amikor az ember annak szenteli minden erejét, hogy a vallást felszámolja. A négy sarkalatos erényt a teológiai erények triásza vezérli - zárta gondolatmenetét Kuminetz Géza.

Ősztől folyatódik a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi konferenciasorozata, a NEK2020-ra való felkészülés jegyében.

Hanganyag (mp3)

Hanganyagot készítette: Visontai László
Fotó: Firling Attila
További képek az eseményről itt.


Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2020 május
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

ELMARAD - Papszülők találkozója:
Pécs
2020. 05. 27. -
ELMARAD - Pünkösd főbúcsú – a cigányok részvételével:
Máriagyűd
2020. 05. 30. - 2020. 05. 31.
ELMARAD - Pünkösd-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 05. 31. -
ELMARAD - Pünkösdhétfő – a horvátok részvételével:
Máriagyűd
2020. 06. 01. - 2020. 06. 01.
ELMARAD - Szentségimádás a KATIFI-vel:
Pécs - Belvárosi templom (Dzsámi)
2020. 06. 03. - 2020. 06. 03.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi