Ötödik alkalommal várták az érdeklődőket a Mit jelent? szabadegyetemi konferenciasorozat előadásaira január 20-án a Magtár Látogatóközpontban. Az este témája ezúttal a haza volt.

Előadást tartott Udvardy György megyéspüspök, Bognár Attila András mohácsi plébános és Rezsőházy Rudolf társadalomtudós, professor emeritus, aki hosszú évtizedekig Belgiumban élt és tanított.

Január 20-án a haza volt a témája a három, egyenként húszperces szabadegyetemi előadásnak. Elsőként Udvardy György megyéspüspök beszélt arról, hogy keresztényként hogyan viszonyulhatunk a hazához, amely az egyes ember számára identitást és elköteleződést is jelent.

„Sokszor fölvetik a kérdést: mit kaptam én a hazámtól? Nyilván sok mindent, de a kérdést helyesebb így megfogalmazni: mit adok én a hazámnak? Ugyanakkor a keresztény ember átéli e világnak és az Isten országának a feszültségét is. Itthon vagyok, és mégsem. Teljesen sajátom ez a világ, valójában azonban az örök életre kaptam meghívást." – fogalmazott Udvardy György megyéspüspök.

Rezsőházy Rudolf társadalomtudós

Rezsőházy Rudolf társadalomtudós 1949-ben Belgiumba költözött. Hatvan évig élt, tanult és tanított Louvain városában, mielőtt hazaköltözött Magyarországra, így számára meghatározó, hogy két hazája van. Előadásában arra kereste a választ, hányféleképp definiálhatjuk a fogalmat, és másképp vagyunk-e magyarok, mint európaiak.

„Az, hogy Magyarország a hazánk, belénk van pecsételve. A szívünkben él. Az európai hazafiság pedig inkább a tudatunkban él. Gondolok itt mindazokra az olvasmányokra, amelyek befolyásolnak minket, amelyek tetszenek nekünk, és mindarra a muzsikára, amely otthonosan cseng. Ezek mind Európa különböző részeiből érkeznek hozzánk." – mondta Rezsőházy Rudolf.

Bognár Attila András mohácsi plébános

Bognár Attila András mohácsi plébános nemcsak lelkipásztorként, de költőként is gondolkozott a haza jelentéséről. Attila atya szerint a keresztény embernek különösen fontos, hogy új, gazdagabb tartalmat adjon a megszokott fogalmaknak.

„A hazával kapcsolatban mindenkinek van egy nagyon pozitív életszemlélete, hiszen a nagyjaink is azt mondták, hogy a hazáért érdemes meghalni. Azt gondolom azonban, a hazáért élni sokkal fontosabb. A hazáért való lelkesedés többletet ad." – tette hozzá Bognár Attila András.

Az előadásokat ezúttal is a hallgatóság kérdései, hozzászólásai zárták. Legközelebb, február 17-én a szabadságról beszélgetnek a szabadegyetem előadásain.

 

Hanganyagok

A hangfelvételeket készítette: Visontai László
Fotó: Loósz Róbert 


 


 

 

 

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
LD honlap logó Telefon
2021 május
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
Intézményvezetői értekezlet:
Magtár Látogatóközpont nagyterme -
2021. 05. 17. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 05. 19. -
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár -
2021. 05. 20. - 2021. 05. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség