Vannak hasznos haszontalanságok. Lényegében ilyen a játék. Haszontalan, mert öncélú, nem irányul önmagán kívül másra. Arisztotelész ezért föltette a kérdést, hogy vajon erényes dolog-e a játszadozás. Ha ugyanis az ember legfőbb célja a boldogság elnyerése, akkor minden tevékenységnek, minden erénynek erre a célra kell irányulnia.
„A boldogság tehát nem a játszadozásban rejlik. Furcsa is volna, ha a végcél a játszadozás volna, s ha az ember egész életén át a játszadozásért vállalná a munkát és a szenvedést. Hiszen úgyszólván mindent más egyébért választunk, csak éppen a boldogságot nem: ez a végcél." Ehhez azonban hozzáteszi a Filozófus, hogy a játszadozás pihenés, és „mivel az ember nem képes egyfolytában dolgozni, pihenésre van szüksége." Ilyen értelemben tehát a játszadozás, bár öncélú, haszontalan dolog, mégis hasznot húzunk belőle, mert segít kitartani az erénynek megfelelő tevékenységben, amely a boldogság feltétele. Azt az embert, aki képes erre a komoly játékosságra, Arisztotelész eutrapelosznak nevezi egy olyan szóval, amelyet mi csak körülírni tudunk: szellemes, fordulatos, találékony, leleményes a beszédben és cselekvésben. Az ilyen ember erénye az eutrapelia: egyfajta fordulatos szellemesség, elmésség, játékosság, humor, amely a társas érintkezés sajátos közegében valósul meg, és középütt helyezkedik el az alpári bohóckodás és a rideg sótlanság között.
Aquinói Szent Tamás, akinek emléknapját ma ünnepli az egyház, komoly ember volt, ezért komolyan írt a játékról, amikor a Nikomakhoszi etika vonatkozó szakaszait kommentálta. Amint illő és szükséges volt, előbb fölidézte tekintélyes szerzők érveit, amelyek alapján a játék nem tűnik erénynek, majd szintén tekintélyes ellenvéleményre hivatkozott, levonta a következtetést, és választ adott a lehetséges ellenvetésekre.
„Azt kell válaszolnunk, hogy amint az embernek testi pihenésre van szüksége a test felüdüléséhez, mert nem dolgozhat szüntelenül, hiszen véges az adott munkához szükséges ereje, úgy a lélekkel is ez a helyzet: az ő ereje, amelyre az adott tevékenységhez szükség van, szintén véges. Amikor tehát a saját mértékét meghaladóan végez valamely tevékenységet, akkor dolgozik; ennélfogva elfárad, különösen, mivel a lélek tevékenysége során a test is munkálkodik, hiszen még az értelmes lélek is testi szervek segítségével gyakorolja a képességeit. Márpedig az érzékelhető javak összhangban vannak az ember természetével. Így, amikor a lélek értelmi tevékenységet végezve feszült figyelemmel az érzékelhető dolgok fölé emelkedik, akkor az egyfajta lelki fáradtságot eredményez, függetlenül attól, hogy az ember a cselekvő vagy a szemlélődő értelem tevékenységére összpontosít-e. Mindazonáltal nagyobb a fáradtság akkor, ha figyelme a szemlélődésre irányul, mert ily módon még inkább elemelkedik az érzékelhető dolgoktól, még ha esetleg a cselekvő értelem külső tevékenységei nagyobb testi fáradalommal járnak is. Mindkét esetben igaz azonban, hogy annál inkább elfárad az ember lelkileg, minél inkább az értelem tevékenységeire összpontosít. Amint pedig a testi fáradtságot a testi pihenés enyhíti, úgy a lelki fáradtságot is lelki pihenéssel kell enyhíteni. A lélek pihenése a gyönyörködés, amint azt korábban, a szenvedélyek tárgyalásakor megállapítottuk. Így hát a lelki fáradtságot gyönyörködéssel kell orvosolni, lazítva az értelmi tevékenységgel járó feszült figyelmen."
A játékosság erényének legkiválóbb szakértője, Hugo Rahner írja, hogy Szent Tamás révén „Arisztotelész ősi tanítása teljes szélességében beáramlik egy keresztény könyvbe. A játék és humor elnyeri helyét az etikában, a keresztény erkölcsben. Az eutrapelia mint a középút erénye belép az erkölcsteológia és az aszkézis világába. ... A keresztény ember is játszhat, vagyis erény a mosoly és a nevetés is. Feltárulnak a középkori teológia kapui a derűs keresztények számára, akik érzik a teremtett dolgok korlátoltságát és elégtelenségét, s éppen ezért mindenen képesek mosolyogni, mert tudnak Isten boldog komolyságáról. Aki ezt nem érti, azok közé tartozik, akikről Szent Tamás a következő nagyszerű megjegyzést tette: non molliuntur delectatione ludi, azaz nem lágyítja meg őket a játék öröme."
H. Gy.
