„A keresztúton nem egy halott emléke előtt tiszteleg a lélek. Jézus szenvedésének és halálának szemlélésében a mindig élő Isten Fia és az Ő elevenítő Lelkének természetfölötti hatásai, kegyelmei adatnak a megfelelő módon közeledő léleknek. Ezek termik azokat a gyümölcsöket, melyek minden keresztény számára szükségesek a saját életének keresztútján. Ugyanis Krisztus követése a keresztúton nem külső utánzása valaminek, hanem tanítvánnyá, hasonlóvá formáló benső tevékenység (vö. Fil 2,58). A szenvedés szemlélésében a lélek megkapja a kegyelmet (ki-ki a hite, ill. hitbeli fölkészültsége szerint), hogy megismerje, megszeresse és gyakorolja azokat az erényeket és tökéletességeket, melyeket Jézus a keresztútján mutat számára." (Magyar Katolikus Lexikon)