Videótár

A Pécsi Egyházmegye terei az idei advent alatt valódi közösségi térré változtak, a pécsi székesegyház és a Dóm Kőtár kapuja nyitva állt mindenki előtt, hogy közösségben élhessük meg a várakozás örömét.

Több szempontból is különleges betlehemi szoborcsoport érkezett a pécsi székesegyházba. A betlehemi jászol körül álló, kerámiából készült alakok között az apostolok, Jézus tanítványai is megjelennek, ami egyedülálló nemcsak hazánkban, hanem az egész világon. A december 18-i, nyilvános bemutató után a pécsi székesegyház új, betlehemi szoborcsoportját letakarták. A kompozíció a liturgikus szokásoknak megfelelően, december 24-től lesz látható.

Összefoglalónkban az egyházmegye főbb novemberi eseményeiről tudósítunk.

A szabadegyetemi konferenciasorozat őszi félévében, az előadók minden alkalommal két fogalmat állítanak egymás mellé, vizsgálják azok tartalmát és viszonyát. Napjainkban egyre nagyobb szükség van a szavak jelentésének tisztázására, saját hagyományaink és kultúránk megértésére, a hit és a tudás egységének helyreállítására, hogy növekedhessen a hit, erősödjön a remény és tökéletesedjék a szeretet.

A Pécsi Egyházmegyében négy helyen: Pécsett, Bátán, Máriagyűdön és Szekszárdon nyíltak ki a szent kapuk az irgalmasság évében. A kapukat Krisztus Király ünnepén, november 20-án ünnepi szentmise keretében zárták be.

Tamásiban, a Szent Balázs Óvodában, amelyet ez év szeptemberében vett át a Pécsi Egyházmegye, udvari játékokat adott át és áldott meg Udvardy György pécsi megyéspüspök. A főpásztor hivatalosan bejelentette, hogy 2017 szeptemberétől a Tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium, Kollégium és Óvodában általános iskolai alsó tagozat indul.

A Dunakömlődről elhurcolt németekre emlékeztek november 5-én. Az ünnepség keretében Udvardy György megyéspüspök megáldotta az elkészült kitelepítési emlékművet, majd szentmisén emlékeztek meg az áldozatokról, a 190 éves templomról, valamint a templom védőszentjéről, Szent Imréről.

Összefoglalónkban az egyházmegye főbb októberi eseményeiről tudósítunk.

Beszélgetés Kajtár Edvárddal a Pécsi Székesegyház plébánosával.

November 1-jén, Mindenszentek napján a megdicsőült egyházat ünnepeljük. Ez a nap az összes szent, vagyis valamennyi megdicsőült lélek ünnepe. A Pécsi Székesegyházban Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét.

Szent Mór püspöknek, a pécsi egyházmegye társvédőszentjének ünnepét tartotta október 25-én a katolikus egyház. A pécsi közösségnek különösen fontos Szent Mór, valamint Pécs és Pannonhalma ezeréves kapcsolata.

Vallás és kultúra témában folytatódott a szabadegyetemi konferenciasorozat Pécsett.

Október 18-án, Szent Lukács ünnepén áldotta meg Udvardy György pécsi megyéspüspök a több mint 15 milliárd forintból felújított és átalakított Janus Pannonius Klinikai Tömb új kórházkápolnáját.

Összefoglalónkban az egyházmegye főbb szeptemberi eseményeiről tudósítunk.

85 éve alakult meg és 25 éve alakult újjá a Magyar Katolikus Karitász. A pécsi Irgalmas Szeretet Ünnepén a karitász jövőjéről volt szó, Soltész Miklós államtitkár pedig bejelentett egy több mint 4 milliárdos pályázatot, amellyel a segélyszervezetek munkáját kívánja segíteni a kormány.

Eljátsszák, lerajzolják a bibliai történeteket a Tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskolában, így már a hittanórán megtanulják, és sokszor meg is élik a tananyagot, sőt a korábban tanultakra még évekkel később is emlékeznek a diákok. Nyári továbbképzés keretében tapasztalhatták meg a hitoktatók a drámapedagógiai játékoknak és a bibliodrámának felszabadító hatását.

Pécsett október 6. és 9. között több területen segíthetnek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül akciója során. A több mint háromszáz középiskolás főként egyházmegyei és önkormányzati intézményekben segít majd a PécsiKatifi irányításával. Az idei megnyitó díszvendége Sors Tamás paralimpiai bajnok pécsi úszó volt.

Gazdaság és etika témában folytatódott a szabadegyetemi konferenciasorozat Pécsett. Napjainkban egyre nagyobb szükség van a szavak jelentésének tisztázására, saját hagyományaink és kultúránk megértésére, a hit és a tudás egységének helyreállítására, hogy növekedhessen a hit, erősödjön a remény és tökéletesedjék a szeretet.

Véget ért az idei Ars Sacra Fesztivál. A Pécsi Egyházmegye csaknem húsz rendezvénnyel csatlakozott szeptember 15. és 25. között az országos programsorozathoz. Idén a szent művészetek közül a zene állt a fesztivál középpontjában. A zárónapon Vedres Csaba Miserere című oratóriumának ősbemutatóját hallgathatta meg a közönség a Kodály Központban.

A bátai Szent Vér kegyhely, amely évszázadokon keresztül kiemelt jelentőséggel bírt, tavaly ünnepelte kegyhellyé válásának 600. évfordulóját. A Pécsi Egyházmegye célja, hogy Báta ismét országosan ismert kegyhellyé váljon, és hogy az odalátogatók felismerjék, milyen nagy jelentősége van az áldozatnak.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2020 július
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Népesedési Világnap:

2020. 07. 11. -
Egyházmegyei hivatali szünet:

2020. 07. 20. - 2020. 07. 31.
Szent Anna és Joachim, a nagyszülők búcsúja:
Máriagyűd
2020. 07. 26. - 2020. 07. 26.
Porciunkula búcsú:
Máriagyűd
2020. 08. 02. - 2020. 08. 02.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház
2020. 08. 06. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi