Június 29-én Péter és Pál apostolokat ünnepli a katolikus egyház. A Pécsi Egyházmegye számára kiemelkedő jelentőségű nap ez: Péter apostol az egyházmegye fővédőszentje, és a székesegyházat is Péter és Pál tiszteletére szentelték fel.

Néhány éve vált szokássá, hogy ezen a napon adják át az egyházmegyei kitüntetéseket azoknak a civil munkatársaknak, akiket plébánosuk a főpásztor figyelmébe ajánl.

peterpal web 20160629 18

Június 29-én, Péter és Pál ünnepén este 6 órakor Udvardy György megyéspüspök celebrált szentmisét a székesegyházban. A szertartáson azok is részt vettek, akik plébánosuk ajánlására egyházmegyei kitüntetésben részesültek.

Tamás Roland, a székesegyház plébánosa elmondta: „Nagyon szép gesztust vezetett be néhány évvel ezelőtt Udvardy György megyéspüspök. Ilyenkor a plébánosok javaslatára azok a civil munkatársak részesülnek kitüntetésben, akik önként, saját elkötelezettségük okán segítenek nekünk a munkában."

Udvardy György megyéspüspök homíliájában elmondta: a két apostol ünnepén hitünk bizonyosságát és a kereszténység hitből fakadó küldetését is ünnepeljük.

A főpásztor hozzátette: „Gondolunk Szent Péter apostolra: erre a sziklára építi Isten az ő egyházát. Új nevet ad neki, pedig pontosan tudja, hogy kicsoda ő, pontosan ismeri szívének szándékát, de éppen ezért: mert szereti. A hitünkkel kapcsolatban a küldetés gondolata is kiemelkedik, amikor Pál apostol azt mondja: nincs többé szabad vagy rabszolga, férfi vagy nő, zsidó vagy pogány, mindenki Krisztusban eggyé lesz, és nem akarok mást, mint hogy Jézus Krisztust, a Megfeszítettet hirdessem."

Péter a zsidó keresztények, Pál pedig a pogányok közötti működésével válhatott az egyház két fő apostolává. A hagyomány szerint más-más évben, de mindketten június 29-én szenvedtek vértanúhalált, ezért emlékezünk meg róluk az egész világon ezen a napon. A pécsi székesegyházat százhuszonöt éve, 1891. június 22-én szentelték fel a tiszteletükre.

Udvardy György megköszönte mindazok munkáját, akik kiemelkedő szerepet töltöttek be egyházközségük életében, áldozatos munkájukkal szolgálva testvéreik javát. Idén tíz személyt jutalmaztak.

 

Díjazottak 2016-ban:

Balogh Károly – Bonyhádi Plébánia
Filipovics Istvánné – Bicsérdi Plébánia (Zók)
Huszárné Lukács Rozália – Bátai Plébánia
Istenes György – Kővágószőlősi Plébánia (Kővágótöttös)
Máté Imréné – Vásárosdombói Plébánia
Oberling Antal – Magyarszéki Plébánia (Bakóca)
Dr. Papp István Csongor – Szekszárdi Plébánia
Szugfil József – Lippói Plébánia
Völgyi István – Bonyhádi Plébánia
Wilhelm Fülöp – Olaszi Plébánia

Fotó: Loósz Róbert

További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 február
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/1:
-
2024. 02. 28. - 2024. 02. 28.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 03. 01. - 2024. 03. 01.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 03. 03. - 2024. 03. 03.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2024. 03. 08. - 2024. 03. 08.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 03. 17. - 2024. 03. 17.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség