Szent Miklós a legkedveltebb szentek egyike. A szentéletrajz írás területén is a legnépszerűbb szentek közé tartozik, a tizedik és tizenharmadik század között nehéz olyan szentet találni, akinek egyetemesebb és élénkebb a kultusza.
Minden kultúra magáénak érzi, és ha kicsit különböző megvilágításból szemlélik is alakját, az alapvető sajátosságai megőrződtek az idők során: elsősorban a gyengék és az igazságtalanságot elszenvedők védelmezője. A gyermekek mellett az eladósorban lévő lányok, a tengerészek védőszentje is.
A 260. körül Pataraban (Kis-Ázsia) született püspök életének több csodás epizódja is fennmaradt. A legismertebb ezek közül, amelyből képi ábrázolásai is merítenek, Miklós irgalmasságáról tesz tanúbizonyságot. Mürában (ahol később püspök lett) három fiatal lányt mentett meg attól, hogy a házasságukhoz szükséges pénzre prostitúció útján tegyenek szert. A Szentírás szavait megfogadva, „Amikor adakozol, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék" (Mt 6,3) egy vászonba pénzérméket csomagolt és éjszaka bedobta a nehéz helyzetbe került család ablakán. Később még kétszer megismételte ezt a cselekedetet, így mindhárom lány hozománya elegendő lett a házassághoz. A Szent Miklós ábrázolásokon a történetben szereplő, pénzzel teli kis zsákok helyett három aranyszínű kis gömb látható a Szent attribútumaként.