A komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda nevelőtestülete lelki napon vett részt Püspökszentlászlón, az Életrendezés Házában, amelynek során a boldogság és szeretet iránti emberi vágyon gondolkodtak közösen a pedagógusok.

lelkinap a komloi iskolanak web 20161212 7Az adventi időben közös lelkigyakorlaton vehettek részt a komlói katolikus intézmények pedagógusai. Ez a nap nagyszerű lehetőség volt arra, hogy a megjelentek figyelmüket emberi életünk legfőbb ajándékaira, valamint a katolikus keresztény értékekre és karácsony üzenetére irányíthassák.

Jézus betlehemi születésével hiánytalanul vállalta a teljes emberi életet, s ezzel segítséget adott életünk értelmének és céljának kereséséhez. Pedagógusként is fontos feladat a saját hivatás céljának átgondolása időről időre. – hangsúlyozta Udvardy György pécsi megyéspüspök, a lelki nap témavezetője.

A beszélgetés során a résztvevő pedagógusoknak az alapvető emberi vágyakkal való szembenézéstől indulva, egészen a boldogság és szeretet iránti vágy megfogalmazásáig mutatta meg az utat a főpásztor.


A komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola négy éve került egyházi fenntartásba. Bár az átállás mindenkinek kihívást jelentett, ma úgy tűnik, sikerült elérni a célt, integrálni az egyház egyetemes értékeit az iskola életébe.
Idén szeptember elsejétől pedig újabb intézményekkel gazdagodott az egyházmegye, a Tolnai Szent István Gimnázium, a Tamási Szent Balázs óvoda, Dombóváron pedig az Árpád-házi Szent Erzsébet óvoda mellett Komlón a Szent Bernadett óvoda is a Pécsi Egyházmegye fenntartásába került.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 június
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Katekéták képzése, hitoktatói Te Deum - ONLINE:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 06. 16. -
Konkurzus:
Püspökség -
2021. 06. 17. - 2021. 06. 17.
Lectio Divina Eucharistica:
Pécs -
2021. 06. 17. - 2021. 06. 17.
Egészségügyi dolgozók és segítő foglalkozásúak lelkigyakorlata:
Máriagyűd -
2021. 06. 18. - 2021. 06. 20.
A Székesegyház felszentelésének 130. évfordulója, PPHF Te Deum:
Pécsi Székesegyház -
2021. 06. 22. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség