Vízkereszthez kötődik a házszentelés hagyománya, de az otthon megáldását beköltözés vagy nagyobb felújítás után, az év bármely időszakában lehet kérni.

hazszenteles 02Hagyományosan vízkereszt napján, vagy az ünnep hetében kérik a katolikus családok lelkipásztorukat, hogy látogasson el hozzájuk és áldja meg otthonukat. A szertartás részeként a pap az ajtó szemöldökfájára krétával felírja az évszámot, és a latin áldásformula, a Christus Mansionem Benedicat (Krisztus áldja meg e házat) szavak kezdőbetűit. A népi értelmezés a szokást a Háromkirályokhoz kapcsolja, ezért olvasható a napkeleti bölcsek nevének kezdőbetűje, G+M+B felirat is házmegáldások alkalmával. A néphagyomány ezen felül gonoszűző jelleget is tulajdonít a házszentelésnek.

A Pécsi Egyházmegye településein is nagy hagyománya van az év eleji házmegáldásoknak. Bicsérden 2018 első hétvégéjén Barics Gábriel plébániai kormányzó húsz fiatal ministránssal együtt huszonhét bicsérdi és zóki család otthonába látogatott el, hogy szenteltvízzel meghintse az épületeket és lakóikat. A házmegáldás Bicsérden megőrizte a régi idők hagyományait: az atya és a ministránsok idén is, mint minden évben, gyalog járták a falut, csengetéssel és énekszóval jelezték érkezésüket, a házigazdák pedig gyertyával várták őket. Utolsó állomás minden évben a plébánia, ahol a ministránsok elosztják az ajándékokat, amit szolgálatukért kapnak. Nagy öröm számomra, hogy gyermekeink bátran mennek ki az utcára tanúságot tenni hitükről. A jó Isten tartsa meg gyermekeinkben és atyánkban ezt a nagy lelkesedést, hisz fontos dolog, hogy a gonosz ne férkőzzön be otthonainkba, közösségeinkbe. Fogalmazott Katona Mónika, a plébániai közösség tagja.

 

2018 január
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Ökumenikus imahét:

2018. 01. 21. - 2018. 01. 28.
Püspöki katekézis:
Dóm Kőtár (7621 Pécs, Káptalan utca 8.)
2018. 01. 25. -
Igazgatói értekezlet - közoktatás:
Paks
2018. 01. 29. -
Megszentelt élet napja:

2018. 02. 02. - 2018. 02. 02.
Speciális nevelési igényű tanulók fejlesztése - továbbképzés pedagógusoknak:
Magtár Látogatóközpont
2018. 02. 07. - 2018. 02. 09.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi