Augusztus 16-án, a Máriagyűdi Kegyhely főbúcsúján Dr. Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be szabadtéri szentmisét. Az ünnepi alkalomra számos területről érkeztek zarándokok, német és horvát közösségek tagjai, valamint jezsuita szerzetesek.

Nagyboldogasszony ünnepe a Máriagyűdi Kegyhely főbúcsúja, amelyet az ezt megelőző napon, augusztus 15-én ünnepelt az Egyház, többek között erre emlékeztetett excellenciás és főtisztelendő Dr. Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó, aki vasárnap 10.00 órakor mutatott be szentmisén.

Máriagyűdi búcsú 5

Augusztus hónap kiemelt ünnepére megannyi településről, például Villányból, Sellyéről és környékéről, Paksról, Abaligetről, illetve Pécsről is érkeztek hívek, csakúgy, mint a horvát és német közösségek tagjai, akiket külön köszöntött a főpásztor. Az ünnepi szentmisén az olvasmány (Iz 56,1.6-7) horvát, míg a szentlecke (Róm 11,13-15.29-32) német nyelven hangzott el. Majd Dr. Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó emlékeztetett, azt ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária földi pályájának befejeztével testestül, lelkestül fölvétetett az Isten dicsőségébe és ott, mint az Egyház első terménye közbenjár értük, hív bennünket, példát ad számunkra. „Máriának, akinek öröm van szívében, ismeri az ő Istenét, aki szeretettel fordul gyermekei felé, aki hűséges, beteljesíti az ígéretet. De nem csak ismeri, bízik benne!” – mondta, és ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, amikor valakire azt mondjuk, ismerjük őt, viszont nem merjük rábízni magunkat, akkor valójában nem ismerjük, valami még távol tart tőle. Mert csak azt ismerjük jól, akire rá merjük bízni magunkat kérdések és bizonytalanság nélkül.

„Mária kétkedés nélkül rábízza magát Istenre, ez ezért napról napra gazdagabb. Ebben az Istenismeretben feltárulkozik előtte az Ő akarata és annak megvalósulása. De hogyan valósul meg az egyén és a közösség életében Isten akarata, hogy az embernek teljes élete legyen? Csakis a bizalomra, szeretetre épülő engedelmességben. (…) Most azért vagyunk itt, mert hiszünk Isteni akaratában, hogy jó, és mindannyiunkat jó életre akar vezetni.”

Máriagyűdi búcsú 4

A főpásztor a homíliában megjegyezte azt is, hogy számtalan elgondolás, küzdelem van mindannyiunk szívében. Lehetne sorolni a betegségeket, félelmeket, a sok bizonytalanságot, amelyet a jövő tár elénk, és ilyenkor felmerülhet bennünk a kérdés: ez Isten akarta? Ezért sokszor úgy gondoljuk, hogy Isten akaratát csak akkor lehet felfedezni, amikor rend van körülöttünk, amikor kézben tartjuk az életünket, kapcsolatainkat, az anyagiakat, a belátható jövőt, az egészséget. Ugyanakkor kevés alkalommal valósul meg ez a rend, mégis bízunk abban, hogy minden körülménnyel együtt Isten akaratát tudjuk felfedezni, mint meghívást és bátorítást. Ez engedelmességet kíván, ami a szeretetre épül. „Amikor alkalmazzuk ezt a kifejezést, hogy engedelmesnek lenni, akkor nagyon sokszor pusztán a világ értelme szerint használjuk, amelyben van egy elöljáró, aki utasítást ad, ahol van valaki, aki beosztott és kénytelen mások utasításainak megfelelni. Tehát egy hatalmi viszonyt próbálunk felfedezni, és ez a gondolkodás rávetül a kapcsolatainkra, céljainkra, és már nézzük is, ki az erősebb, hatalmasabb, tehetősebb, kinek vannak jobb kapcsolatai. Viszont Mária nem ezt a fajta rendet tárja elénk, hanem azt, ami a Szentháromság viszonya közt van, ami a Fiúban mutatkozik meg, akiről ezt olvassuk: »Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.«” (Fil 2,6-8)

Máriagyűdi búcsú 1

Szűz Mária magatartása nem hatalomra, kicsinyességre, emberi megfontoltságra épül, hanem arra, hogy szereti Istent, és tudja, hogy jót akar neki. Úgy tűnhet, hogy ez a magatartás távoli, csak néha tudjuk megvalósítani, pedig ez nem így van, hiszen mi másra épülne egy házastársi kapcsolat, ha nem a kölcsönös szeretetre, amelyben ott van az engedelmesség. Ugyanez jelenik meg a szülő-gyermek viszonyában is, amikor a fiatalok várják gyermeküket, arra törekszenek, hogy mindet biztosítsanak neki, mert a gyermek javait szeretnék növelni, és ennek rendelek alá mindet a szeretetben. Mária ebben is példa számunkra: mindent alárendel annak, akit Istenben megismert. „Ma megérint minket a válogatás, a méricskélés, hogy mit, miért tartunk fontosnak, és ez gyengíti a bizalmunkat. De a mai ünnep a bizalmat erősíti!” – mondta a főpásztor, majd hozzátette, mindannyiunk élete szép a nehézségek ellenére is, csak ne mondjunk le a szép utáni vágyról, mert széppé azáltal leszünk, hogy egységben vagyunk. Végül a homília zárásaként hangsúlyozta, hogy az engedelmesség szép gyermeki magatartássá formálódik. „Mária bátorít bennünket, hogy boldogan éljünk, így lássuk életünket, így éljük életünket és így akarjuk szolgálni közösségünket, társadalmunkat, kultúránkat.”

„Isten akarta jó, és ezt a gyermeki engedelmességben tudjuk meglelni!”

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség