Antióchiai Szent Ignác vértanú püspök még személyesen ismerhetett több apostolt is, ezért az apostoli atyák között tartjuk őt számon. Október 17-én rá emlékezünk.
Hitének átható ereje miatt nevezik őt Istenhordozónak (Teophorosz). Antióchia városa, aminek püspöki székében Szent Péter és Eudiosz utóda volt, jelentős kulturális és vallási központ volt a Római Birodalom keleti felében.
Püspöksége idején több alkalommal volt keresztényüldözés, de a gnosztikus tévtanok ellen is folyamatosan küzdenie kellett. Írásaiban elsőként bukkan fel a "kereszténység" és a "katolikus egyház" fogalma. A katolikus jelző világosan az egyetemességet hivatott leírni. Ignác nagy hangsúlyt fektetett az egyház belső, a püspök és a hívek közötti, az oltárközösséget középpontnak tekintő egységére.
Antióchia városa a pogányságból megtért keresztény közösségéről is nevezetes volt. Ignác püspököt a Traianus idején kirobbant keresztényüldözés idején fogták el. Elfogatása ellenkezést váltott ki az egész városban, mivel személyét a zsidók, a pogányok, de még a gnosztikusok is tisztelték. Antióchiábaól Rómába vitték, hogy az amifteátrumban vessék kiéheztetett vadállatok elé. A hajóút során érintett kikötőkben felkeresték őt a helyi keresztény egyházak képviselői, amire összesen hét levéllel válaszolt.
A vértanúságra is kész püspök (Váltságdíj vagyok értetek... engesztelő áldozat leszek helyettetek... feláldozom az életemet értetek!)esendőségének tudatában kérte híveit: „Imádkozzatok értem, nehogy olyannak találtassam, aki nem állta ki a próbát."
Még Traianus császárt is meglepte a jelenlétében vértanúhalálát halt püspök bátorsága, aki e szavakkal lépett a kiéheztetett fenevadak elé:
"Én Isten gabonája vagyok, és a vadállatok foga őröl, hogy tiszta kenyér lehessek. Ösztökéljétek a vadállatokat, hogy azok legyenek a sírom, és semmit meg ne hagyjanak belőlem, nehogy bárkinek a terhére legyek!"
