Mohácson zajlott a „Pécsi és Székesfehérvári Egyházmegye köznevelési feladatainak minőségorientált fejlesztése" című TÁMOP program második műhelymunka-rendezvénye. Az eseményen a projektben résztvevő intézményvezetők és az iskolabiztos atyák vettek részt.

Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív ProgramA Székesfehérvári és a Pécsi Egyházmegye egy konzorciumban együttműködve 130 749 995 Ft támogatásban részesült az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott pályázata révén.

Mint ahogy Udvardy György megyéspüspök a projekt indulásakor kifejtette, az egyház mindig fontos szerepet töltött be az oktatásban és a nevelésben, akár kétezer évre visszamenőleg is. „Úgy tudjuk definiálni a világot, úgy tudjuk nézni a megismerés folyamatát, hogy az ember végső célját tekintő nevelést tartjuk szem előtt. Ennek nagyon szép és hatékony eszköze a katolikus iskola" – fogalmazott a főpásztor.

A keddi mohácsi találkozón az intézményvezetők beszámoltak a pályázat tantestületi fogadtatásáról, valamint az első munkaközösségeknek kiadott feladatok teljesítéséről. Minden intézmény összeállította a saját gyakorlatait és elkészítette tantárgymódszertani leltárát.

Dohóczki Péter, a Pécsi Egyházmegye gazdasági igazgatója a stratégiai tervezés jelentőségéről, valamint az egyházmegye stratégiai területeiről tartott előadást. Ezután Tóth Lászlóné a katolikus intézményi értékek elmélyítéséről beszélt.

Délután kiscsoportos megbeszélés keretében vitatták meg és egészítették ki a résztvevők a stratégiai területeket és értelmezték a célokat.
A katolikus közoktatási intézmények diákjainak összetétele változatos, a gyerekek a társadalom legkülönfélébb rétegeiből érkeznek az óvodákba, iskolákba. A fiatalok testi-lelki-szellemi fejlettsége is sokszínű, ezért további cél a különböző háttérrel rendelkező tanulók esélyeinek kiegyenlítése is. A pályázat megvalósítása során a speciális körülmények, adottságok figyelembevételével kutatnak új módszertani megoldások után az oktatás szakmai minőségének és hatékonyságának növelése érdekében. A továbbtanulás segítése, a tehetséggondozás támogatása, a katolikus intézményi értékek elmélyítése, a felzárkóztatás támogatása és a lemorzsolódás arányának csökkentése egyaránt a kitűzött célokhoz tartozik.

Az országban egyedülálló konzorciumi együttműködés olyan minőségi oktatásfejlesztést eredményez a köznevelési intézményekben, amelynek segítségével magasabb színvonalú, eredményesebb munka folyhat az iskolákban és az óvodákban.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.
PAPSZENTELÉS a pécsi székesegyházban:
-
2024. 06. 22. - 2024. 06. 22.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség