Jubileumi szentmisét tartott Kövesi Ferenc plébános pappá szentelésének 25. évfordulóján a Pécs-Gyárvárosi templomban. Augusztus 30-ai ezüstmiséjére Ferenc atya János evangéliumából választott idézetet: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek."

Kövesi Ferencet 1990-ben szentelték pappá. Isten meghívását a papságra ajándéknak, kegyelemnek tartja, és vallja, hogy erre már édesanyja méhében kiválasztotta az Úr. Most pappá szentelésének 25. évfordulóját ünnepelték a Gyárvárosi templomban. Újmisés jelmondatát a Zsidóknak írt levélből vette.

„Isten akarata, ha valakit meghív a papi szolgálatra. Az elmúlt 25 évre visszagondolva elmondhatom, hogy mindig éreztem Isten hozzám hajló szeretetét. Felemelt és segített a papságomban, hiszen a házassághoz hasonlóan a papi hivatásban is vannak csúcsok és mélypontok egyaránt."

A jubileumi szentmisén papbarátja, Bacsmai László szekszárdi plébános méltatta Kövesi Ferenc atyát.

Ferenc atya szerint Isten meghívása küldetés is egyben. A plébános hangsúlyozta, hogy az elmúlt 25 évben voltak bár nehéz napok, Isten felemelő szeretetét mindvégig érezte és tudja azt is, hogy Ő hívta meg, Ő rendelkezik az életével. Hiszi, hogy Istennek a jövőben is tervei vannak vele.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Máriagyűd -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség