Szent Gellért napján Székesfehérváron is megtartották a katolikus pedagógusok konferenciáját és díjátadóját az egyházmegye területén működő oktatási intézmények számára. Az ünnep szónoka Udvardy György pécsi megyéspüspök volt.

Spányi Antal megyéspüspök az ünnepi szentmise elején köszöntötte püspöktársát

Spányi Antal székesfehérvári főpásztor megköszönte Udvardy Györgynek, hogy elfogadta a meghívást, és köszönetet mondott az összehangolt munkáért, amely a székesfehérvári és a pécsi egyházmegye közös nevelési pályázatában is megvalósul.

Spányi Antal megyéspüspök az ünnepi szentmise elején köszöntötte püspöktársát, az egyházmegyei és szerzetesi iskolákból érkezett mintegy 400 pedagógust, valamint a püspöki biztosokat. „Szent Gellért személye kiemelten fontos az egyházmegyének, hisz Szent István király ezen a helyen ismerte meg a tudós szerzetest és kérte fel fia, Imre herceg nevelésére. Ő, aki ott állt a magyarság mellett kereszténnyé válásának útján, az igazi nevelő örök példaképe marad." – mondta Spányi Antal.

Az ünnep szónoka Udvardy György pécsi megyéspüspök volt

Udvardy György megyéspüspök ünnepi beszédében a keresztény küldetésről beszélt: arról, hogy Jézus hatalommal és erővel az élet tanúságtételére küld bennünket. Missziónk lényegét először saját életünkben kell felfedeznünk, és meg kell tapasztalnunk Istennel való kapcsolatunk biztosságát és biztonságát.

„Ne féljünk az evangélium szolgálatába állni, hanem döntsünk mellette és bátran képezzük magunkat tovább. Higgyünk a megismert isteni igazságokban és készséggel tanítsunk az istenismeretre. Az evangélium átadásához elsősorban nem módszerre, kedvező körülményekre vagy programra van szükség, hanem a személytől személyig ható kapcsolatra."
– fogalmazott a főpásztor.

A Szent István Művelődési Házban folytatódó ünnepségen a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium növendékeinek nagysikerű magyar néptáncos bemutatója következett. Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató köszöntő szavai után Udvardy György püspök folytatta gondolatait arról, ki a katolikus pedagógus, mi is a keresztény nevelés lényege.

„A társadalom nagyarányú változása szükségessé tette, hogy újból tisztázzuk, milyen Jézus-kép él bennünk, hogyan gondolkodunk az egyházról. Isten nem távoli valóság, hanem az Atya. Ezt kell átadni a gyermekeknek is, hogy Őrá úgy tekintsenek, mint az Atyára. Isten, aki maga a szeretet, az élettel akar megajándékozni, személyes kapcsolatra hív bennünket. Feltárja magát nekünk, és mi megismerhetjük őt. Így tette Jézus is az emmauszi úton: megmutatta nekünk az igazságot és azt, hogyan legyünk jelen tanítványaink életében. Valljuk, hogy az ember nevelhető, mert nyitott erre az isteni igazságra." – hangzott el a beszédben.

A konferencián Szalma István EKIF elnök rövid méltatásai következtek az idén kitüntetett tanárokról. Spányi Antal megyéspüspök adta át a megtisztelő címeket és Szent Gellért-díjakat. A főpásztor zárszavában olyan ünnepnek nevezte a Szent Gellért-napot, amely kifejezi a keresztény nevelés megbecsülését, és amely lelki-szellemi feltöltődést jelent a pedagógusoknak. A főpásztor megköszönte Udvardy György megyéspüspöknek, hogy elfogadta a meghívást, és köszönetet mondott az összehangolt munkáért, amely a székesfehérvári és a pécsi egyházmegye közös nevelési pályázatában is megvalósul.

Fotó: Nagy Anikó 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség