A Pécsi Szent Ferenc Plébániatemplom fából faragott betlehemét is felvette gyűjteményébe legutóbbi ülésén a Pécsi Értéktár Bizottság – közölte Decsi István, a bizottság elnöke.

A betlehem Molnár László, a pécsi Szent Ferenc Plébánián működő tanácsosok testületének alelnöke, valamint a templom plébánosa, Varga László javaslatára került a pécsi értékek közé.

pecsi ertek lett a ferences betlehem

A szobrokat a pécsi ferences rend Szent Ferenc oltárépítő műhelyében tevékenykedő szerzetesek és a hozzájuk csatlakozó helybéli világi, kétkezi munkások készítették közel 80 évvel ezelőtt. A betlehem egyedülálló alkotás az egész országban, ezért alkalmas arra, hogy kulturális örökség kategóriában a Pécsi Értéktárba kerüljön – mondta Decsi István, a testület elnöke.

A betlehem – amelyet karácsony előtt ezrek keresnek fel minden évben – elkészítésének gondolata 1936-ban vetődött fel. 1940 karácsonyára faragva és festve elkészült a Kisjézus, Mária és József alakja. A figurákhoz Siklósról hoztak fűzfát, a mohácsi Gyöngy-szigetről pedig fűz- és nyárfarönköket használtak fel. Egy évvel később már állt a teljes betlehem: pásztorokkal, angyalokkal, pulival, tehénnel, báránnyal, szamárral, tevével, elefánttal, napkeleti bölcsekkel.

Minden évben karácsony idején, december 22-től Gyertyaszentelő Boldogasszony napjáig, azaz február 2-ig csodálhatják meg a pécsiek és az ide látogatók az egykori fráterek keze munkáját.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség