Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola És Gimnázium

 

paks balog antal iskola web 20160112 7A legrégebbi adatok szerint már 1740 körül működött Pakson katolikus iskola egy iskolamesterrel. A központi zárdaépület 1901-ben készült el. Itt a grazi irgalmas nővérek vezetésével működött a századfordulón katolikus leányiskola.

Az egyházi nevelés-oktatás a városban a rendszerváltást követően 1993-ban vált újra lehetővé. Egy évvel később, 1994 áprilisában az egyházi oktatás hagyományait alapul véve döntött a Pécsi Egyházmegye nyolc évfolyamos katolikus gimnázium alapításáról a már működő katolikus általános iskola mellett.
Már az iskolaalapítás előkészítése során nyilvánvalóvá vált, hogy a vallásukat ténylegesen gyakorló református és evangélikus szülők is szívesen beíratnák gyermeküket a római katolikus iskolába, amennyiben tanórai keretek között biztosított lesz a protestáns tanulók számára a felekezet szerinti hitoktatás.
Az elmúlt közel huszonöt évben az iskola a város életének elismert része lett. Ma több mint 400 diák és szüleik bizalmát élvezik.

Az elmúlt években jelentős infrastrukturális fejlesztés indult el. A Pécsi Egyházmegye a régi zárdaépületet korszerűsítette a 2014/15 tanév folyamán. A Kossuth Lajos utcai épület felújítása is megtörtént, felszentelése a 2016/17-es tanév elején volt.

paks balog antal iskola web 20160112 15Az intézmény a paksi hívek kezdeményezésére kapta a Balogh Antal Katolikus Iskola nevet, remélve, hogy a szeretet, amelyet a lelkipásztor sugárzott, az iskola falain belül, a tanulók szívében is tovább él. Az 1977-ben tragikus körülmények között elhunyt fiatal paksi káplán hozzátartozói beleegyezésüket adták ahhoz, hogy testvérükről nevezzék el a katolikus iskolát.
A beiskolázást nem kötik körzethatárok, így járnak az intézménybe tanulók a környékbeli településekről is. Felvételi vizsga nincs, de aki ide szeretne járni, annak el kell fogadnia, hogy a nevelés a keresztény értékrend szerint folyik.
Az intézmény vezetősége és pedagógusai vallják, hogy az iskolai nevelés csak akkor lesz eredményes, ha család és iskola együttműködik: ha a gyermekek a családban és az iskolában azonos nevelésben részesülnek, egyirányú hatás éri őket. Ezért sok olyan programot szerveznek, amelyeken a szülők tevékenyen részt vesznek.
Alsó tagozaton az osztálytanítók úgynevezett guruló rendszerben tanítanak, ami azt jelenti, hogy felosztják a tantárgyakat egymás között, mindketten részt vesznek a délelőtti tanításban, illetve a délutáni napközis munkában is. Így alaposabban, több oldalról is megismerik a diákokat.
Az óvodából az iskolába szoktatás zökkenőmentes, ugyanis az első időszakban hat héten át csak 30 perces tanórák vannak. Évek óta a szótagoló technikára épülő Meixner-módszer alkalmazásával oktatják az olvasást az iskolában, ami egyenlő esélyt ad mindenkinek és kiküszöböli az olvasási zavarok kialakulását. A nehezebben haladó diákokat szakvizsgázott fejlesztőpedagógusok segítik a felkészülésben.
A délelőtti órarendbe uszodai foglalkozások is beépülnek. Kifejezetten a kisiskolások számára hirdetik meg a gyógy- és tartásjavító tornát, amelyet szakvizsgázott gyógytestnevelők vezetnek.
Az intézmény erőssége a nyelvoktatás. Minden tanulónak lehetősége nyílik az angol és német nyelv elsajátítására, szakkör keretében az orosz nyelvet is választhatják. A nyelvek oktatása már az alsó tagozaton elkezdődik, heti két alkalommal délutánonként játékos formában ismerkedhetnek a gyerekek egy választott idegen nyelvvel, amit a továbbiakban emelt óraszámban, heti 5 órában tanulhatnak, míg a másikkal szakköri keretek között, heti 2 órában foglakozhatnak. A tizenkettedik évfolyam végére iskolai keretek között akár két nyelvvizsgát is szerezhetnek a diákok.

A Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban nagy súlyt fektetnek a tanulók művészeti nevelésére is: drámajáték szakkör, kézműves szakkör, rajz szakkör és kórus működik az iskolában.
Az intézmény komplex személyiségfejlesztő programjának része, hogy a magas színvonalú oktatás mellett a gyermeki lélek nevelésére is nagy gondot fordítanak. Az alsó tagozatos tanulók körében igen kedveltek a hittanórák (katolikus, evangélikus, református), mivel a bibliai történeteket, – amelyek ma már ismételten az általános műveltség részét képezik – játékos formában, korosztályuknak megfelelő keretek között ismerhetik meg a gyerekek.
A diákok heti 2 hittanórán és alsó tagozaton szerda reggelente egy órarendbe épített diákmisén vesznek részt, évi 2 alkalommal pedig lelkinapot (adventi, nagyböjti), illetve gyónási lehetőséget szerveznek. Adventi időszakban hajnali misét tartanak a nevelőknek és az 5-12. évfolyamos osztályoknak, valamint húsvét előtt keresztúton vesznek részt a diákok.


PAKSI BALOGH ANTAL KATOLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Székhely címe: 7030 Paks, Templom tér 6.
OM: 036276
Telefon: +36/30/958-3245
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.baloghakatisk.hu

Igazgató: Papp Attila
Püspöki biztos: Kürtösi Krisztián plébános

Az intézmény alaptevékenységei:

  • általános iskolai nevelés-oktatás 8 évfolyamon
  • gimnáziumi oktatás 8 évfolyamon
  • a többi tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, iskolai nevelése-oktatása

Az iskolában szülői munkaközösség működik.


Tagintézménye: Paksi Balogh Antal  Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Kalkuttai Szent Teréz Tagóvoda
Tagintézmény címe: 7030 Paks, Templom tér 6.

Tagintézmény vezető: Heszné Rauth Ildikó

Központi telefonszám: 75/311-853
Központi e-mailEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


2021.01.12.

Bemutatkoznak a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium leendő elsős tanítói.

2017.01.26.

Bemutatkoznak a Paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium leendő elsős tanítói. 2017. szeptemberében két elsős osztály indul az iskolában. Az úgynevezett gurulós rendszernek köszönhetően minden osztálynak két tanítója van, akik megosztják egymás között az órarendbe épülő és azon kívüli feladatokat.

2017.01.09.

Tartalmas és sokszínű advent előzte meg a téli szünetet a Pécsi Egyházmegye intézményeiben. A készülődés időszaka jó alkalmat teremt az oktatási intézmények bemutatkozására, találkozásra a környezetükben élőkkel.

2016.12.08.

A Paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola a tavaszi beiratkozás előtt több alkalommal várja a nagycsoportos óvodásokat, hogy megismerkedhessenek az iskolás élettel.

2016.04.05.

Végzős középiskolás fiataloknak szervez lelkigyakorlatot a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön. Az egyházmegyéhez tartozó gimnáziumoknak egy-egy hétvége jut, a kétnapos lelkigyakorlatokat Udvardy György pécsi megyéspüspök vezeti.

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Nincsenek események

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely