Vadfüge

 

A keresztény logosz olyan, mint egy metszés, amely lehetővé teszi a kultúra érlelődését. A metszéshez pedig bölcsességre van szükség, hogy jól és a megfelelő időben vigyék végbe. A digitális kultúra gazdagon hoz bemetszésre váró gyümölcsöket, és a kereszténynek az a hivatása, hogy közvetítsen a Logosz és a digitális kultúra között.

 A Pécsi Egyházmegye honlap Vadfüge rovatának bannere

„A kép, amely talán a legjobban visszaadja a kereszténység szerepét és igényét a digitális kultúrával szembesülve, nem más, mint a „vadfüge-szurkálóé", amelyet Ámosz próféta örökített meg (7,14), majd Nagy Szent Vazul értelmezett [In Isaiam 9.228]. Az akkor még bíboros Joseph Ratzinger a Parabole mediatiche [Mediatikus példázatok] című konferencián tartott beszédében arra használta fel ezt a szerencsés képet, hogy elmondja: a kereszténység olyan, mint egy bemetszés a fügén. A vadfüge olyan fa, amely sok gyümölcsöt hoz, ám ezek íztelenek maradnak, ha az ember nem metszi be őket, kihajtva így a levüket. A gyümölcsök, a fügék, Nagy Szent Vazul számára korának kultúráját jelentették. A keresztény logosz olyan, mint egy metszés, amely lehetővé teszi a kultúra érlelődését. A metszéshez pedig bölcsességre van szükség, hogy jól és a megfelelő időben vigyék végbe. A digitális kultúra gazdagon hoz bemetszésre váró gyümölcsöket, és a kereszténynek az a hivatása, hogy közvetítsen a Logosz és a digitális kultúra között."

 

Antonio Spadaro SJ

Szent Mária Magdolna ünnepén érdemes felidézni, miképpen találkozott Mária Magdolna a feltámadt Krisztussal, hogy lássuk, mi ennek a találkozásnak a jelentősége a mi számunkra. A magdalai Máriának jelent meg először a feltámadt Krisztus. Ezért János evangélista elbeszélésében Mária alakja példaértékű lesz minden ember számára. Azt példázza, hogy mit jelent először találkozni a feltámadt, élő Krisztussal.

Az első keresztény évszázadokból származó források egyöntetű tanúsága szerint az egyház kezdettől fogva szilárdan hitte, hogy valóban Krisztus teste az eucharisztikus kenyér és valóban az ő vére a kehelyben lévő bor. Ez nem hittétel volt, hanem a keresztény közösségek és hívek életének középpontja: valóság és nem elmélet.

Irenaeus nem hagy kétséget afelől, hogy az első emberpár, Ádám és Éva egymáshoz illő, egymásra irányuló, egymás iránt vonzódó, valóságos férfi és valóságos nő volt.

A pécsi székesegyház legkorábbi apostolszobrai a pécsi püspökség udvarán

A pécsi székesegyház legkorábbi apostolszobrai a pécsi püspökség udvarán

vadfuge banner 150202

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2017 július
M T W T F S S
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Nagyboldogasszony-főbúcsú:
Máriagyűd
2017. 08. 13. -
Szent István király ünnepe – ünnepi szentmise; egyéb programok:
Pécsi Székesegyház
2017. 08. 20. -
Hitoktatói lelkigyakorlat és szakmai nap:
Pécs, Magtár Látogatóközpont; Zarándokház
2017. 08. 21. - 2017. 08. 23.
Találkozó a PEM közoktatási intézményeinek nevelőivel (óvodák):
Pécs
2017. 08. 22. - 2017. 08. 22.
A Pécsi Egyházmegye alapításának évfordulója – ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2017. 08. 23. -

pe katolikusok

pe ministransok

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi