Február másodika a különleges csengésű Gyertyaszentelő Boldogasszony nevet viseli a katolikus kalendáriumban.
Az ünnep a gyermek Jézus bemutatásáról emlékezik meg, amikor szülei megtartva a zsidó vallás előírását elvitték őt, mint elsőszülött fiúgyermeket a jeruzsálemi templomba. A történet, amely egyúttal a szentmisén felolvasott evangéliumi szakasz, Lukács evangéliumának második fejezetében található
(Lk 2,22-40).
A „Gyertyaszentelő” név az ünnepi liturgia sajátosságára emlékeztet. A mise nem a megszokott módon kezdődik, hanem a hívők külön helyen gyülekeznek, és a szertartás kezdetén a pap által megáldott gyertyát kapnak. Miközben az égő gyertyával a kezükben, ünnepi menetben vonulnak be a templomba, hasonlóan ahhoz, ahogy a Szent Család is belépett a templomba, a szentéletű Simeon szavai hangzanak fel: Fény a népek világosságára és dicsőségére népednek, Izraelnek. (Éneklő Egyház 675) Mivel Simeon éneke elég rövid, és a templomba tartó menet általában hosszabb időt vesz igénybe, ez az antifóna és Simeon énekének versei (Nunc dimittis, Lk 2,29-32) rendszerint újra és újra visszatérnek a körmenet során. A jó párszor ismételt ének alkalmat teremt a szavakon való elmélkedésre és a bennük való elmélyedésre.
Amikor a gyermek Jézust szülei a mózesi törvény előírásainak megfelelően elvitték Jeruzsálembe, és ott Istennek bemutatták, azt tették, ami a legkiválóbb a zsidó vallásban. Megtartották az Isten által a zsidó népnek adományozott törvényt, az ő legnagyobb kincsüket, ami az Isten és az ő népe között fennálló szövetség megtartását fejezte ki emberi oldalról. Amennyiben a választott nép hűséges maradt Istenhez, az valóban a nép „dicsőségére” szolgált. Ugyanakkor kiválasztottságuk révén egyúttal sajátos küldetést is kaptak: arra lettek hivatva, hogy világosságul szolgáljanak az összes többi nép számára.
Amikor Gyertyaszentelő ünnepén a hívő égő gyertyát kap a kezébe, eszébe kell, hogy jusson megkeresztelésének napja, amikor ugyanígy gyertyát adtak át neki (vagy helyette a keresztszülőjének). A hit világossága, amelyet Isten gyújt lángra a megkereszteltben, egyúttal küldetéssel is felruházza. Ahogy a zsidó nép kiválasztottságának is elsősorban nem az az értelme, hogy az ő „dicsőségüket” szolgálja, hanem hogy „világosság” legyenek a népek megvilágosítására, úgy a megkereszteltek is akkor töltik be Istentől rendelt feladatukat, ha a világosságot, amelyet Istentől kaptak, tovább adják mindenki javára. Sőt, éppen ebben áll a keresztény „dicsősége”: betölteni az Istentől rendelt hivatását és az ő munkatársává válni. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat! (Mt 5,14-16).
Csigi Péter
