A Pécsi Egyházmegye alapításának 1011 éves évfordulóján, 2020. augusztus 23-án közös ünnepre hív.

A püspökség létrehozását ünnepelve augusztus 23-án, 18.00 órakor Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutat be szentmisét a pécsi Szent Péter- és Szent Pál Székesegyházban. Az emelkedett alkalom a közös hálaadás mellett több tekintetben eltér az előző évek hagyományaitól. A kialakult járványügyi helyzetben a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében idén nagycsütörtökön nem volt lehetőség krizmaszentelésre, ezért a szertartás az augusztus 23-ai szentmise keretei között valósul meg. A főpásztor így az ünnepi szentmise keretében áldja meg a keresztelendők olaját, a betegek olaját és a szent krizmát, melyet az atyák lelkipásztori szolgálatuk során egyes szentségek kiszolgáltatásakor használnak, valamint a püspök az itt megáldott krizmával bérmál, s papszenteléskor ezzel a krizmával keni meg az újonnan felszenteltek kezét.

Továbbá ezen az estén, ünnepi keretek között adnak hálát a Pécsi Egyházmegye jubiláló papjai felszentelésük 25-; 40-; 50-; 55-; és 60. évfordulóján.

Mindenkit sok szeretettel várunk a Pécsi Egyházmegye alapításának 1011. évfordulóján egyházmegyénk főtemplomában!

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.
PAPSZENTELÉS a pécsi székesegyházban:
-
2024. 06. 22. - 2024. 06. 22.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség