Második fordulójához érkezett a Pécsi Egyházmegye által a 2021/22-es tanévben is meghirdetett internetes böngészős hittanverseny, melynek témája ezúttal - a Püspöki Szinódushoz kapcsolódóan - a szeretetközösség, részvétel és küldetés. A második forduló feladatainak megoldásait is online letölthető űrlapon küldhetik be a résztvevők 2022. február 20-ig.

Az internetes böngészős hittanverseny célja, hogy a diákok gyarapítsák a hittanórákon megszerzett tudásukat, megismerkedjenek a különböző keresztény alapdokumentumokkal, legfontosabb keresztény internetes oldalakkal, valamint szélesítsék kulturális, művészeti, történelmi, földrajzi ismereteiket egy-egy tantárgyhoz, műveltségi területhez kapcsolódóan.

A feladatok megoldása internetes böngészést igényel, alapvetően az internetes forrásokra támaszkodnak, de nyomtatott segédanyagokat is lehet használni. Felnőttek, szülők, hitoktatók is bátran nyújthatnak segítséget a források elérésében, megfelelő használatában. 

A verseny négy fordulóból áll, a feladatlapokat e-mailben küldik ki a versenyzőknek és  a hitoktatóknak, a megoldásokat pedig szintén elektronikus úton kell visszaküldeni. A második forduló feladatai letölthetők a cikk alján található hivatkozásokra kattintva PDF formátumban.

Pécsi Egyházmegye

 

Anhänge
Download this file (2 fordulo_7-8.pdf)IBH_2_7-8o[Böngészős hittanverseny feladatai, 2. forduló, 7. és 8. osztályosoknak]
Download this file (2.forduló_5-6.pdf)IBH_2_5-6o[Böngészős hittanverseny feladatai, 2. forduló, 5. és 6. osztályosoknak]

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 június
M T W T F S S
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.
PAPSZENTELÉS a pécsi székesegyházban:
-
2024. 06. 22. - 2024. 06. 22.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség