A szeptember 16-i bátai egyházmegyei zarándoklat ünnepi szentmiséjén adták át azt az oklevelet és üveg plakettet, amely tanúsítja, hogy a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága javaslata alapján, Csák János innovációs és kulturális miniszter jóváhagyása mellett, a bátai Szent Vér hagyománya 2023. szeptember 15. napján felvétetett a Szellemi Kulturális Örökség Jegyzékére.

Az előzetes előkészítési eljárás során független szakértők véleményezték a jelölési anyagokat, hogy azok megfelelnek-e a Nemzeti Jegyzékre történő felvétel kritériumainak. Az összefoglalót az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottságának megvizsgálta és javaslatot tett a miniszter számára, hogy mely jelöléseket vegye fel a Nemzeti Jegyzékre. A Nemzeti Jegyzékre vétel megerősíti a közösségi kultúra védelmének jelentőségét, a kulturális örökség megőrzésének nemzeti szintű elismerését.

Az ezt tanúsító, Szellemi Kulturális Örökség Magyarországon elnevezésű plakettet Sümegi József diakónus, a bátai Szent Vér kegyhely őre vette át szeptember 16-án a kegyhelyen celebrált ünnepi szentmise keretében. Sümegi József szerint a jegyzékbe történő felvétel azért kiemelkedő, mert ezzel a Szent Vér-kultusz jelentőségét országos szinten is elismerték.

Bata szept 46

A jelölésre vonatkozó előterjesztés az önkormányzat kezdeményezésére indult el 2014-ben, amikor a kegyhely 600 éves évfordulójára készültünk –  mondta el megkeresésünkre Sümegi József – és ennek a munkának érett most be a gyümölcse. A jelölési eljárás során megállapítást nyert, hogy források egyértelműen bizonyítják, hogy Báta neve már a középkorban az Eucharisztia és a Szent Vér tiszteletét jelentette a magyar emberek számára.

Amikor a kegyhely a török pusztítás következtében elpusztult, a néphagyomány őrizte meg és vitte tovább Jézus Vére tiszteletének emlékét. S amióta újjáépült a kegyhely, Magyarország egyedüli eucharisztikus kegyhelyeként ezt a tiszteletet akarjuk felmutatni és erősíteni az emberek lelkében.

Bata szept 72a

Ezért szervezünk az év során búcsúkat, ezért indult el a két utas gyalogos egyházmegyei zarándoklat hagyománya is. A mostani elismerés megerősít bennünket abban, hogy amit teszünk, az jó, s az emberek javát szolgálja. Jó azoknak, akik az ország különböző tájairól ide érkeznek erőt meríteni, s jó a településnek is, amelyről a szentmisében Bíró László püspök szentbeszédében kiemelte, hogy eddig Báta őrizte a Szent Vér tiszteletét, most pedig már a Szent Vér fogja megőrizni Bátát. Prófétai szavak ezek – emelte ki Sümegi József diakónus, a kegyhely őre.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség