December 12-én, szombaton a Remény Háza Nappali Melegedőjében a Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai osztottak ajándékokat és főztek az ellátottak számára.

szeretetkozosseg bkA Remény Házát a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia alapította. A Tüskésréti úton működő szociális alapellátást biztosító intézmény jelenleg 75 fő részére nyújt nappali melegedő-, valamint 33 fő részére időszakos éjjeli menedékhelyet térítésmentesen.

December 12-én a nappali melegedőben a Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai főztek és ajándékoztak az ellátottaknak. A program egy együttműködés keretében jött létre. Az esemény sikeres megvalósításában nagy segítséget jelentett a Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítványtól kapott támogatás. A támogatói összegből édességet és gyümölcsöt vásároltak és osztottak szét az ellátottak között.

A beszélgetések során a bűnmegelőzésről is szó esett. A délelőtti programon Kocsis Tibor rendőr százados tartott előadást az ellátottakat érintő jogszabályokról, illetve azok módosításáról. Néhány kliens részére személyesen is intézkedett ügyük megoldása érdekében.

 


Remény Háza

A Remény Háza idén nyáron újult meg. A pár évvel ezelőtt elkezdett épületbővítéssel és a mostani teljes tetőszerkezeti cserével teljessé vált a hajléktalanoknak helyet adó intézmény felújítása.

Az új részt két éve építették hozzá a régi épülethez. A bővítésre a hajléktalan-ellátás színvonalának növelése érdekében volt szükség. Tavaly egy belső teraszt is kialakítottak, ahol még télen is lehet csoportfoglalkozásokat tartani. A fejlesztéseket fenntartói támogatásból valósították meg.

A Remény Háza a pécsi önkormányzat, a kertvárosi plébánia és több szociális szervezet összefogásával jött létre. A nappali hajléktalan-ellátót 80-90 fő veszi igénybe, az éjjeli menedék pedig 33 férőhelyes. „Ez a ház remény a város számára" – mondta a három évvel ezelőtti megnyitón Pavlekovics Ferenc atya, kertvárosi plébános. A ház missziója azóta is változatlan.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 19. - 2024. 05. 19.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség