Amikor 2012-ben a japán Shinya Yamanaka és a brit John B. Gurdon nyerte el az orvosi-élettani Nobel-díjat egy csoda nyert igazolást. A két kutató ugyanis bizonyította, hogy lehetséges felnőtt, már specializálódott őssejteket úgy visszaprogramozni, hogy azok embrionális őssejtekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkezzenek.
Sokan fellélegeztek, hiszen a felfedezés nyomán lehetővé vált, hogy embriók felhasználása nélkül nyerhessenek pluripotens tulajdonságú sejteket a kutatáshoz és a gyógyításhoz.
Arról, hogy mennyire csodaszámba ment ez a felfedezés, tanúskodik az a kétezres évek elején lezajlott beszélgetés is, amiről egy kedves volt paptanárom számolt be. Egy angol biológussal vitatkozott egy tudományos fórumon az embrionális őssejtek felhasználásáról. Felvetette, hogy egyszer talán felnőtt őssejtekkel helyettesíthetik az embriókból nyerteket. Erre a kutató csak annyit kérdezett tőle: „Maga hisz a csodákban?" Mire a pap így válaszolt: „Igen. Ez a foglalkozásom."
A csoda persze nemcsak a pap, hanem minden kutató hivatásához hozzátartozik. Ha igaza van Arisztotelésznek, akkor a csodálkozás a filozófia és egyben minden tudomány kiindulópontja. Hiszen csak akkor érdemes kutatni, ha van még valami csodálatraméltó, valami számunkra új a világunkban. Ebben hitt Yamanaka és Gurdon is. Ha pedig ezt hisszük, akkor nyugodtan hihetünk abban is, hogy lehetséges a kutatásban a rövidebb helyett olyan utat választani, aminek a jóságáról meggyőződtünk. Talán messzebbre is jutunk...
Kovács Gusztáv
