Kilencedik alkalommal szervez szolidaritási akciót hazánkban a Katolikus Karitász.

A már hagyományosnak számító jótékonysági akciót több, mint kétszáz helyszínen rendezik meg országszerte. Idén az egy hétig tartó rendezvénysorozaton színes programokkal, jótékonysági koncertekkel és közösségi gyertyagyújtásokkal várják az érdeklődőket, a segíteni szándékozókat.
Több helyszínen – főtereken, adventi vásárokban, templomok előtt – a karitász önkéntesei a járókelőkkel együtt mécsesekből szívet, vagy a Karitász jelét, a lángoló keresztet formálják majd meg, amely a nélkülözőkkel való sorsvállalást jelképezi.
A gyertyákért felajánlott adományokból összegyűlt pénzt a Karitász a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja. Ételosztások, élelmiszercsomagok, kályhák és tűzifa nyújt majd valódi segítséget családok százainak.

1 millio csillag caritas web 20161204 6

Az eseménysorozatot december 4-én Pécsett a Széchenyi téren nyitották meg. A nyitóünnepségen részt vett Udvardy György megyéspüspök, Écsy Gábor országos igazgató, Vidákovics Szláven színművész, a Pécsi Horvát Színház igazgatója és fellépett a Mecsek Kórus is. Az önkéntesek gyertyákat adtak az érdeklődőknek, hogy egy pillanatra megállva az adventi időszak forgatagában a szegényekre gondolva gyertyát gyújtsanak, és lehetőségeik szerint csatlakozzanak a Karitász figyelemfelhívó akciójához.

1 millio csillag caritas web 20161204 15

Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban Franciaországból indult el Európában. 1999 karácsonyán elsőként Spanyolország, Németország és Svájc csatlakozott a kiemelkedő programhoz. A Caritas Europa 2005-től, a Caritas Internationalis 2006-tól, hazánk pedig 2008-tól vesz részt önállóan a szolidaritás-akcióban, amely ma már 15 országban van jelen. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.

Fotó: Loósz Róbert

További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.
PAPSZENTELÉS a pécsi székesegyházban:
-
2024. 06. 22. - 2024. 06. 22.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség