Augusztus 30-án a Tamási Római Katolikus Templomban celebrált Veni Sancte szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények pedagógusainak, tanulóinak részvételével.

tanevnyito tamasi web 20170830 27„Jöjj, Szentlélek…” kezdődött az ének a tamási templomban augusztus 30-án délután. Az egyházmegyei központi tanévnyitó ünnepségen a tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak előadását követően Tóth László, az egyházmegye oktatási főmunkatársa köszöntötte az idén első osztályos tanulókat, a nagyobb diákokat, valamint szüleiket és nevelőiket. Évnyitó köszöntőjében elmondta: „nagy a pedagógusok felelőssége, mert ahogy a jelenkori európai átalakulások során tapasztaljuk, sokan most találkoznak először Krisztussal. A család szerepe sosem kerülhet háttérbe, ehhez kellenek olyan oktatási intézmények, amelyek a közoktatási feladatok elvégzése mellett biztos alapot adnak az értékek, a tudás és az emberség terén is.”

A tanévnyitó szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálta. Homíliájában a világ kettősségéről szólva jézusi példát állított hallgatói elé: „Kérek mindenkitől örömteli és bátor magatartást, amely olyan társadalmat mozdít elő, ahol a keresztény kultúra növekedni tud.”

A Pécsi Egyházmegye 11 iskolában és 9 óvodában biztosítja a keresztény nevelést, így Baranya és Tolna megyében mindenki számára elérhető egyházmegyei fenntartású köznevelési intézmény.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség