A Pécsi Egyházmegye huszonötödik püspökéhez, Janus Pannoniushoz és a reneszánszhoz kötődő tematikus idegenvezetésen vehetnek részt az érdeklődők május 11-én, az emlékhelyek napján.

A Nemzeti Örökség Intézete idén negyedik alkalommal szervezi meg azt az országos rendezvényt, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre. A Pécsi Püspökség nemzeti emlékhelye is csatlakozik a programsorozathoz: tematikus idegenvezetést hirdet, amelynek középpontjában a Pécsi Egyházmegye huszonötödik püspöke, Csezmicei János, humanista költő, ismertebb nevén Janus Pannonius áll. 1459 és 1472 között, püspöksége ideje alatt virágzott a humanista kultúra Pécsett, fontosnak tartotta, hogy inspiráló szellemi légkört alakítson ki. Jól felszerelt humanista könyvtárat rendezett be, amelyben a latin mellett görög szerzők munkái is helyet kaptak.

A programon való részvétel regisztrációhoz kötött, amely itt található.

pp01 

Május 11-én 10.00 órától a nagyformátumú püspökhöz kapcsolódó tematikus idegenvezetés indul, amely a belváros egyes részeit is magába foglalja, időtartama kb. másfél óra. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött, díja 1800 ft/fő. A túra a székesegyház nyugati bejáratától indul, a jegy megváltására a székesegyházban, a nyugati bejárat melletti infoponton van lehetőség.

A vezetett túra után a Kerámia Festöde foglalkozáson lehetőség van a megismert emlékhelyekhez kötődő alkotások elkészítésére fehér agyagból, amely pillanatok alatt szárad, így a kis dísztárgyak rögtön haza is vihetők.
A foglalkozás díja: 600 Ft/db-tól, a kerámia méretének függvényében.
Időtartam: 11:30-16:00-ig.
Helyszín: A foglakozás helyszíne a Székesegyház szomszédságában található KincsTár (Pécs, Káptalan utca 6.)

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség