A pécsi központú VI. Dél-dunántúli Cserkészkerület július 6–15. között Szigetvár közelében, Szentegát-Bürücs-Dencsháza járásban, csodálatosan szép természeti környezetben, erdő közepén tartotta Kerületi Nagytáborát (KNT), amelyen mintegy 900 fiatal vett részt. A résztvevőkkel, köztük Felföldi László pécsi megyéspüspökkel, akivel a Magyar Kurír munkatársa beszélgetett.

Felföldi László pécsi megyéspüspök mint régi cserkész, elmondta, nagyon örül, hogy itt lehet, feléledtek benne az emlékek, a kiképzése ugyancsak egy erdő közepén, egy nomád táborban történt. Boldog, hogy itt vannak a fiatalok, nagyon bízik bennük, abban, hogy tudnak együtt gondolkozni, dolgozni, reméli, bekapcsolódnak az ifjúság munkájába, nevelésébe, ebben szeretné erősíteni őket, egyúttal hívni is őket erre.

A főpásztor kifejtette: az emberi kapcsolat a legősibb, az emberi közösség a legalapvetőbb. Ezért az egymásra figyelés, a közösség léte soha nem lehet idejétmúlt, hanem mindig élő, ami igaz a nagy múlttal rendelkező, szervezett cserkészetre is.

Felföldi László felidézte, hogy amikor a Pécsi Egyházmegye élére került, megkérdezték tőle, mit gondol a jövőről. Válasza így hangzott:

A föld dönt, hogy mit lehet abba ültetni, úgy látszik, hogy ez a terület a cserkészetnek jó talaj, gyönyörűen virágzik itt. Ezt kell nekünk erősíteni, mert ha azt látjuk, hogy itt életképes, akkor ebben van a jövő reménye. Az, hogy a cserkészek döntő többsége fiatal, pozitívan hathat a jövő Egyházára is. Az Egyházat vagy a fiatalok fogják megújítani, vagy nem fog megújulni.

A további beszélgetések kivonata és a teljes írás ITT olvasható.

Szöveg: Bodnár Dániel
Fotó: Lambert Attila
Forrás: Magyar Kurír

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség