Vadfüge

 

A keresztény logosz olyan, mint egy metszés, amely lehetővé teszi a kultúra érlelődését. A metszéshez pedig bölcsességre van szükség, hogy jól és a megfelelő időben vigyék végbe. A digitális kultúra gazdagon hoz bemetszésre váró gyümölcsöket, és a kereszténynek az a hivatása, hogy közvetítsen a Logosz és a digitális kultúra között.

 A Pécsi Egyházmegye honlap Vadfüge rovatának bannere

„A kép, amely talán a legjobban visszaadja a kereszténység szerepét és igényét a digitális kultúrával szembesülve, nem más, mint a „vadfüge-szurkálóé", amelyet Ámosz próféta örökített meg (7,14), majd Nagy Szent Vazul értelmezett [In Isaiam 9.228]. Az akkor még bíboros Joseph Ratzinger a Parabole mediatiche [Mediatikus példázatok] című konferencián tartott beszédében arra használta fel ezt a szerencsés képet, hogy elmondja: a kereszténység olyan, mint egy bemetszés a fügén. A vadfüge olyan fa, amely sok gyümölcsöt hoz, ám ezek íztelenek maradnak, ha az ember nem metszi be őket, kihajtva így a levüket. A gyümölcsök, a fügék, Nagy Szent Vazul számára korának kultúráját jelentették. A keresztény logosz olyan, mint egy metszés, amely lehetővé teszi a kultúra érlelődését. A metszéshez pedig bölcsességre van szükség, hogy jól és a megfelelő időben vigyék végbe. A digitális kultúra gazdagon hoz bemetszésre váró gyümölcsöket, és a kereszténynek az a hivatása, hogy közvetítsen a Logosz és a digitális kultúra között."

 

Antonio Spadaro SJ

Küszöbön a reformáció kezdetének 500. évfordulója. A mozgalomé, amelyet katolikusok és protestánsok is – egyéb vonásai mellett – szerzetesellenes törekvésként tartanak számon. Vajon valóban ilyen fekete-fehér volna a kép? Mit jelent a szerzetesek életformája, ha komolyan vesszük a keresztény egységkeresést? Hogyan lesz egy elkötelezett református bencés szerzetessé?

Jusztinosz, akit valószínűleg Kr. u. 165-ben hat társával együtt lefejeztek, halála előtt mintegy tíz évvel szerkesztett egy apológiát, a keresztények védelmére benyújtott iratot, amelyet a császárnak Antoninus Piusnak (138-161) címzett.

Agnese Gonxha Bojaxhiu (ejtsd: Gondzsa Bojadzsio) albán származású szerzetes nővér az ír loretoi nővérek Miasszonyunk kongregációjának tagja. A rend elöljárói Indiába küldik, s itt a rend iskolájában tanít már 20 éve, amikor felismeri, hogy másra szólítja az Isten.

A korai egyház gazdag prédikációs irodalmában olykor tanulságos kiszólásokkal találkozhatunk. Az Órigenész vagy Aranyszájú Szent János beszédeitől lenyűgözött mai olvasóra például kijózanítóan hatnak egyes, a kortárs hallgatósághoz intézett megjegyzések.

A kora keresztény zenéről szóló korábbi írásunkban megállapítottuk, hogy a legelső századok keresztény zenei kultúrájáról a források szűkössége miatt kevés információ áll rendelkezésünkre. Mi az, amit azonban mégis tudhatunk a ránk maradt források alapján? Egy harmadik századi görög nyelvű himnusztöredéket mutatunk be.

vadfuge banner 150202

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2019 november
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Szabadegyetem a NEK2020 jegyében:
Magtár Látogatóközpont
2019. 11. 20. - 2019. 11. 20.
Koordinátori találkozó:
Magtár Látogatóközpont, Dóm Zarándokház
2019. 11. 22. - 2019. 11. 22.
Bátaszéki Szent Cecília Kórus hangversenye:
Bátaszék, Nagyboldogasszony Plébániatemplom
2019. 11. 22. -
Erzsébet-bál:
Szigetvár
2019. 11. 23. -
Őcsényi Szent István király templom előtti tér megáldása:
Őcsény, Szent István király templom
2019. 11. 24. - 2019. 11. 24.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi