A férfitalálkozók 2024 szeptemberétől két új helyszínnel egészülnek ki

A férfitalálkozók kiváló lehetőséget teremtenek a férfiak számára mind a hitbéli fejlődésére, mind a közösségi életben betöltött szerepük megerősítésére, támpontot adnak mindennapjaik férfiként való, méltó megélésére. A rendezvénysorozat jó alkalmakat kínál arra, hogy a férfiak szabadon megnyílhassanak egymás előtt egy olyan környezetben, ahol férfitársaságban nyíltan beszélhetnek érzéseikről, gondolataikról.

A találkozók nyíltan hirdetett célja, hogy a férfiak mind a családban, mint pedig az Egyházon belül is megtalálják a helyüket, támogatva, hogy minden egyházközségben kialakulhassanak együtt imádkozó, együtt gondolkodó közösségek, amelyek az Egyház és a társadalom számára is értéket teremtenek.

A Pécsi Egyházmegye férfitalálkozóinak 2021-ben indult első évadát akkora érdeklődés övezte, hogy a szervezők 2022 őszén a második, majd az azt követő évben a harmadik évadot is elindították a már megszokott helyszíneken, persze mindig újabb témák mentén. Felföldi László pécsi megyéspüspök minden egyes helyszínen személyesen vesz részt a kötetlen hangvételű összejöveteleken, ahol mindig teret kap a jókedv és persze sosem marad el a közös imádság és ének.

Az első évadban a férfiak nagy sorskérdéseit állították előtérbe. A másodikban az emberi és isteni szó kérdésköreit, félelmeink és reményeink, kudarcaink és sikereink, valamint az Egyház és a világ összefüggéseinek témáit járták körbe. A 2023 őszén indult harmadik évadban személyes életünk határvonalai, közösség és magány, Isten akarata személyes életünkben, valamint gyászunk és veszteségeink kérdéseire keresték a választ.

 

A Felföldi László pécsi megyéspüspök kezdeményezésére 2021 őszén életre hívott, az édesapákat és nagyapákat, gyakorlatilag pedig minden nagykorú férfit megszólító találkozók koncepciója egy 30 fős, férfiakból álló csoport együtt gondolkodásában forrta ki magát. Akkor kristályosodtak ki a találkozók lehetséges témakörei, melyeket az első három évadban az egyházmegye hét településén: Pécsen, Mohácson, Szekszárdon, Pakson, Tamásiban, Dombóváron és Szigetváron négy-négy sorozatban hallgathatták meg az érdeklődők. Újdonság, hogy a 2024 szeptemberében induló negyedik évad két új helyszínnel egészül ki: Siklóssal és Bonyháddal, így már összesen 9 helyszínre viszik el a szervezők az évad témáit. A találkozók minden helyszínen 18.00 órakor kezdődnek!


822 ferfitalalkozo 2024 2025 page 0002

 

Felföldi László megyéspüspök és a szervezők minden helyszínen nagy szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt - felekezeti hovatartozástól függetlenül -, akit érdekelnek a férfi lét nagy témái!

 

A férfitalálkozók 2024/25-ös évadának helyszínei és időpontjai

 

1. sorozat | Regisztrációs űrlap


Pécs: szeptember 13. 18.00 óra
Siklós: szeptember 19. 18.00 óra
Mohács: szeptember 20. 18.00 óra 
Bonyhád: szeptember 26. 18.00 óra 
Szekszárd: szeptember 27. 18.00 óra
Paks: október 4. 18.00 óra
Tamási: október 11. 18.00 óra  
Dombóvár: október 18. 18.00 óra
Szigetvár: november 8. 18.00 óra

 

2. sorozat | Regisztrációs űrlap

Pécs: november 15. 18.00 óra  
Siklós: november 28. 18.00 óra
Mohács: november 29. 18.00 óra
Bonyhád: december 5. 18.00 óra
Szekszárd: december 6. 18.00 óra   
Paks: december 13. 18.00 óra   
Tamási: január 10. 18.00 óra
Dombóvár: január 17. 18.00 óra   
Szigetvár: január 24. 18.00 óra

 

3. sorozat | Regisztrációs űrlap

Pécs: január 31. 18.00 óra
Siklós: február 6. 18.00 óra  
Mohács: február 7. 18.00 óra
Bonyhád: február 13. 18.00 óra
Szekszárd: február 14. 18.00 óra   
Paks: február 21. 18.00 óra 
Tamási: február 28. 18.00 óra
Dombóvár: március 7. 18.00 óra  
Szigetvár: március 14. 18.00 óra

 

4. sorozat | Regisztrációs űrlap

Pécs: március 21. 18.00 óra
Siklós: március 27. 18.00 óra
Mohács: március 28. 18.00 óra
Bonyhád: április 3. 18.00 óra
Szekszárd: április 4. 18.00 óra 
Paks: április 11. 18.00 óra
Tamási: április 25. 18.00
Dombóvár: május 9. 18.00 óra
Szigetvár: május 16. 18.00 óra

 

 

A korábbi évek férfitalálkozóiról készült összefoglalók

 

2024.09.19.

Egyházmegyeszerte nagy várakozás övezi a negyedik évadba lépett rendezvénysorozatot, melynek idei első témakörének részleteit elsőként hagyományosan Pécsett bontották ki az előadók, ezúttal Felföldi László pécsi megyéspüspök, a találkozók állandó előadója és házigazdája, valamint dr. Görföl Tibor teológus, egyetemi docens szeptember 13-án a Magtár Látogatóközpontban.  

2024.08.30.

Az egyházmegyei férfitalálkozó szeptember 13-án Pécsett startoló rendezvénysorozata idén két új helyszínnel, Siklóssal és Bonyháddal egészül ki, így már összesen 9 városba viszik el a szervezők az a negyedik évad négy új témakörét. 

2024.08.27.

A 2024. szeptember 13-án Pécsett startoló rendezvénysorozat két új helyszínnel, Siklóssal és Bonyháddal egészül ki, így már összesen 9 városba viszik el a szervezők az évad 4 új témakörét. A bővítés következményeként a pécsi nyitó alkalmak a jövőben kettőről egy találkozásra csökkennek. A kezdési időpont minden helyszínen 18.00 óra!

2024.04.08.

Évadzáró témáját hallhatták az érdeklődők az egyházmegyei férfitalálkozóknak a pécsi alkalmakon: április 4-én és 5-én a Magtár Látogatóközpontban. A téma előadói Felföldi László pécsi megyéspüspök, valamint dr. Görföl Tibor egyetemi docens, a Vigilia folyóirat főszerkesztője volt, aki a főpásztor mellett az első ötleteléstől kezdve aktív részese az immár három éve tartó rendezvénysorozatnak.

2024.04.02.

Az önzés és önzetlenség, magány és énközpontúság témakörében várják a férfiakat az egyházmegyei férfitalálkozók programsorozatának újabb témakörében. Pécsett két estén, április 4-én és 5-én hallhatnak a témában előadásokat az érdeklődők a Magtár Látogatóközpontban.

2024.02.05.

Az életünk biztonságát adó határok és azok figyelmen kívül hagyása vagy éppen feszegetése, a határvonalak kitolásának eshetőségei volt a témája az egyházmegyei férfitalálkozók idei harmadik szakaszának, melynek pécsi alkalmait február 1-jén és 2-án tartották a Magtár Látogatóközpontban.

2024.01.29.

A férfiakat megszólító, aktuális és férfias témákat férfi módon feldolgozó programsorozat újabb témakörében két estén, február 1-jén és 2-án várják az érdeklődőket az előadók Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban.

2023.11.06.

Mintegy 150-en csatlakoztak a férfitalálkozók két pécsi estéjén az évad második nagy témakörének előadásaihoz a Magtár Rendezvényközpontban november 2-án és 3-án. Peck Tibor János informatikus, főiskolai tanár az online tér emberi életünket leszabályozó hatásairól beszélt, majd Felföldi László pécsi megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy az okoseszközök elterelik figyelmünket emberi hivatásunkról, amire az Isten meghívott minket.

2023.10.31.

Immár a harmadik évadban jár a nagy érdeklődésre számot tartó, a férfiakat megszólító programsorozat, melynek új témakörében az online tér és a média jelenlétének káros vagy építő hatásait kutatják az előadók novemberben 2-án és 3-án Pécsett, a Magtár Rendezvényközpontban.

2023.09.21.

A rendezvénysorozat életre hívója és házigazdája, Felföldi László püspök köszöntötte a férfiakat szeptember 15-én a Magtár Rendezvényközpontban megtartott évadnyitó rendezvényen. A pécsi főpásztor, aki az évadonként megrendezett mind a 32 találkozón személyen vett részt és előadótársaival közösen osztja meg az adott témával kapcsolatos gondolatait, kifejezete örömét, hogy a harmadik évad iránti töretlen érdeklődés azt a várakozást igazolja vissza, hogy a férfi lét természetesen felmerülő vagy éppen kényes témáiról való beszélgetésre nagy igény mutatkozik a férfiak körében. Külön köszöntötte azokat, akik az első két évad valamennyi találkozójának részesei voltak és azokat is, akik első alkalommal csatlakoztak a Magtár Rendezvényközpontban megtartott két alkalom egyikéhez.

2023.08.29.

A 2021-ben történt indulása óta összesen 64 alkalommal találkoztak a férfitalálkozó résztvevői a Pécsi Egyházmegye valamely városában. Az új évadban változatlan helyszíneken, töretlen lelkesedéssel és elszántsággal hívja és várja a férfiakat Felföldi László püspök atya és a rendezvény meghívott előadói.

2023.05.11.

A férfitalálkozók 2021 szeptemberi indulása óta eltelt két évadban 64 alkalommal találkoztak a férfiak a Pécsi Egyházmegye valamely városában. A rendezvénysorozat második évadának záró alkalmát május 12-én, Szigetváron tartják.

2023.03.27.

Mit várunk és mit kapunk az Egyháztól? Mit adunk és mit kínálunk közösségeinknek? Miben tér el az Egyház és a világ logikája? Ezeket a kérdéseket válaszolja meg a férfitalálkozók évadzáró sorozata, mely március 23-án és 24-én indult Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban, ahol Dallos Tamás komlói plébános, prof. dr. Kellermayer Miklós sejtkutató, keresztény gondolkodó, és a rendezvénysorozat életre hívója, Felföldi László pécsi megyéspüspök várta a férfiakat.

2023.02.06.

Pécsen két estén át több mint 300-an kapcsolódtak be a Felföldi László megyéspüspök nevével fémjelzett férfitalálkozók újabb témakörébe. A Magtár Látogatóközpontban február 2-án és 3-án a sikerek és kudarcok témájában mélyedtek el a résztvevők négy előadó Nagy Norbert plébános, Peck Tibor János informatikus, főiskolai tanár, Dr. Varga Szabolcs történész, egyetemi tanár és Felföldi László megyéspüspök gondolatait meghallgatva.

2023.01.30.

A második évadban is nagy érdeklődésre számot tartó, a férfiakat megszólító rendezvénysorozat harmadik témaköre a férfiélet kudarcainak és sikereinek nagy kérdéseire keresi a választ. Az új témakör nyitó találkozóját immár hagyományosan Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban tartják február 2-án. Az érdeklődők nagy létszáma miatt a pécsi helyszínen a program két estére tervezett, a második alkalom február 3-án, este 18 órakor kezdődik. A szervezők a Pécsi Egyházmegye hét településén életkortól és felekezeti hovatartozástól függetlenül nagy szeretettel várják a férfiakat.

2022.11.12.

A nagy érdeklődés miatt Pécsen továbbra is két estén át lehetett bekapcsolódni a Felföldi László megyéspüspök által életre hívott férfitalálkozók idei évadának második nagy témakörébe. A Magtár Látogatóközpontban november 10-én és 11-én megtartott rendezvény ezúttal a férfi félelmeinek és reményeinek nagy sorskérdéseit helyezte a középpontba. A folytatásban az előadók a Pécsi Egyházmegye további hat településére: Mohácsra, Szekszárdra, Paksra, Tamásiba, Dombóvárra és Szigetvárra viszik el a tematikus programot.

2022.11.07.

A második évadban is nagy érdeklődésre számot tartó, a férfiakat megszólító program új témaköre a férfi félelmeinek és reményeinek nagy kérdéseire keresi a választ novemberben 10-én és 11-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A szervezők a Pécsi Egyházmegye hét helyszínén életkortól és felekezeti hovatartozástól függetlenül nagy szeretettel várnak minden érdeklődőt.

2022.09.26.

Nagy érdeklődés övezte a rendezvénysorozat első évadát, ezért a szervezők a folytatás mellett döntöttek. Szeptember 22-én és 23-án tartották az egyházmegye 7 településére látogató Férfitalálkozók második évadának első alkalmát Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban, ahol Felföldi László megyéspüspök, a programsorozat állandó házigazdája, valamint Garadnay Balázs plébános, a rendezvény meghívott előadója azt vizsgálta, hogy Isten hogyan szól az emberhez és az ember hogyan szól az Istenhez.

2022.09.15.

A 2021/22-es első évadban rendkívül nagy érdeklődésre számot tartott, a férfiakat korosztálytól függetlenül megszólító program szervezői és ötletgazdái részletesen kidolgozták az idei évad forgatókönyvét, melyen az utolsó igazításokat augusztus utolsó napjaiban végezték el Felföldi László megyéspüspökkel. Az új témakörök az ember- és istenszeretet, a férfi félelmei és reményei, kudarcai és sikerei, valamint az egyház és a világ viszonyának nagy kérdéseire keresik majd a választ. Újdonság, hogy az új évadban rövidebbek lesznek az előadások és az ott hallottakat csoportosan vitatják meg a férfiak.

2022.05.20.

Május 19-én, Szigetváron tartották az egyházmegyei férfitalálkozók első évadának záró rendezvényét. A Pécsen alkalmanként 250-300 fős, az egyházmegye további hat városában alkalmanként 100-150 fős látogatottságú találkozók iránti nagy érdeklődésre való tekintettel a sorozat szervezői úgy döntöttek, hogy 2022 őszétől újabb témák mentén tovább folytatódik a rendezvénysorozat.


LD honlap logó

Népszámlálás

Népszámlálás