Vadfüge

 

A keresztény logosz olyan, mint egy metszés, amely lehetővé teszi a kultúra érlelődését. A metszéshez pedig bölcsességre van szükség, hogy jól és a megfelelő időben vigyék végbe. A digitális kultúra gazdagon hoz bemetszésre váró gyümölcsöket, és a kereszténynek az a hivatása, hogy közvetítsen a Logosz és a digitális kultúra között.

 A Pécsi Egyházmegye honlap Vadfüge rovatának bannere

„A kép, amely talán a legjobban visszaadja a kereszténység szerepét és igényét a digitális kultúrával szembesülve, nem más, mint a „vadfüge-szurkálóé", amelyet Ámosz próféta örökített meg (7,14), majd Nagy Szent Vazul értelmezett [In Isaiam 9.228]. Az akkor még bíboros Joseph Ratzinger a Parabole mediatiche [Mediatikus példázatok] című konferencián tartott beszédében arra használta fel ezt a szerencsés képet, hogy elmondja: a kereszténység olyan, mint egy bemetszés a fügén. A vadfüge olyan fa, amely sok gyümölcsöt hoz, ám ezek íztelenek maradnak, ha az ember nem metszi be őket, kihajtva így a levüket. A gyümölcsök, a fügék, Nagy Szent Vazul számára korának kultúráját jelentették. A keresztény logosz olyan, mint egy metszés, amely lehetővé teszi a kultúra érlelődését. A metszéshez pedig bölcsességre van szükség, hogy jól és a megfelelő időben vigyék végbe. A digitális kultúra gazdagon hoz bemetszésre váró gyümölcsöket, és a kereszténynek az a hivatása, hogy közvetítsen a Logosz és a digitális kultúra között."

 

Antonio Spadaro SJ

Az egyház az évközi 17-21. vasárnapokon, tehát öt alkalommal (!) János evangéliumának hatodik fejezetét olvassa. Amikor ezt a szöveget hallgatjuk, érdemes tudatosítanunk, hogy az úgynevezett „jánosi közösség", az az őskeresztény gyülekezet, amelyben a negyedik evangélium kikristályosodott, mélyen szakramentális szemléletű. A keresztségben újjászületettek eukharisztikus közösségének teológiája tükröződik az evangélium szerkezeti felépítésében, a nagy (búcsú)beszédekben, a példázatok jelképeiben és a hét csodaelbeszélésben éppúgy, mint a feltámadás utáni eseménynek, a csodálatos halfogásnak a leírásában.

A szerzetesség egy igen különleges, ma már érthetetlennek látszó hagyományát követték azok a férfiak és nők, akik magányosan, a világtól teljesen elzárva élték életüket. Az ún. anachoréták állandó imádságban és önmegtartóztatásban, a bűnös világ számára meghalva egyedül töltötték napjaikat, sokszor nem is csak bezárva, hanem olykor egyenesen befalazva a cellájukba. Az életük abban különbözött a remetékétől, hogy nem a lakott településektől távol éltek, hanem házikójukat általában a község templomának fala mellett építették fel, és azon kis ablakot vágva kapcsolódhattak be az istentiszteletekbe. Rendszerint volt egy segítőjük, aki szolgálatával biztosította az anachoréta számára a mindennapi élet legalapvetőbb szükségleteit.

Miképpen találkozott Mária Magdolna a feltámadt Krisztussal, és mi ennek a találkozásnak a jelentősége a mi számunkra? Mivel a magdalai Máriának jelent meg először a feltámadt Krisztus, János evangélista elbeszélésében Mária és Jézus találkozása annak ősképe, ahogyan először találkozunk az élő Krisztussal.

A Biblia nem általában beszél a szeretetről, és nem a szeretetet nevezi istennek, hanem Istent szeretetnek (1Jn 4,16). Akik a házasság újradefiniálását a bibliai szeretetparancsokra és Jézus tanítására hivatkozva igyekeznek igazolni, úgy tűnik, istenítenek valamit, amit szeretetnek neveznek.

Aki valaha tanult biológiát, bizonyára emlékszik a színes krétával felrajzolt borsóvirágokra és azokra a számításokra, amelyek azt adták ki, hogy a keresztezés után a különböző színű virágú utódból hány lesz majd. Az öröklésnek ezeket a szabályait Gregor Mendelnek köszönhetjük, aki 1865-ben, 150 évvel ezelőtt adta elő eredményeit a brnói természettudományi társaság ülésén.

vadfuge banner 150202

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi