A mohácsi Szent Ferenc óvodában ötödik alkalommal ünnepelték együtt a gyerekek a magyar költészetet.

kolteszet napja a szent ferenc ovodaban 01
Az iskolába készülő nagycsoportosok szüleik segítségével keresték meg otthon azt a verset, amellyel felkészültek az ünnepre. Április 11-én délelőtt a csoportszoba színházzá alakult, a nézőtéren kíváncsi hallgatóság foglalt helyet. A gyermekek egyesével léptek a fakockákból épített, zsámolyból kialakított „színpadra”, ahol hangosan, bátran szavalták el a választott költeményt.Weöres Sándor, Móricz Zsigmond, József Attila, Bartos Erika, Osváth Erzsébet, Nagy Bandó András és sok más költő gondolatát tolmácsolták a gyerekek. A közönség nagy tapssal jutalmazta a szereplőket.

A kérdésre, hogy miért tarják jónak ezt a fajta ünneplést az óvodapedagógusok Báráczné Szántó Mariann óvodavezető elmondta: „A gyermekköltészet a nagy irodalomtudományban egy kicsit mostohán kezelt terület. Ezen a napon az óvoda falai között is hangsúlyosabban megjelennek azok a magyar gyermekversek, amelyek hangzásukkal, a bennük folyó gondolati játékkal, a valóság megidézésének módjával műélvezetet nyújtanak gyermeknek és felnőttnek egyaránt. A gyermekek a szülőkkel való közös versválasztással, az otthoni felkészüléssel olyan izgalmakkal, örömökkel teli állapotba kerülnek, amely magukat a szülőket is egy kicsit újraformálja, megállásra, közös készületre ösztönzi.”

Az óvodában ezen a napon mindenki győztes lehetett, minden gyermek egy emléklapot és csokit vihetett haza az ünnepélyes átadás után a színvonalas szereplésért.