Abaliget

Jeles évfordulót ünnepelt a Pécsi járásban található Abaliget község katolikus közössége 2022. július 10-én: 265 évvel ezelőtt, 1757-ben alapították újra plébániájukat. Az ünnep alkalmából hálaadó szentmisét mutatott be Felföldi László megyéspüspök Mátyás Imre plébános koncelebrálásával a település Bűnbánó Szent Mária Magdolna-templomában.

A Pécsi Egyházmegye területén számos plébánia nyitja meg kapuit advent idején a helyi lakosok előtt. Közös gyertyagyújtásra, adventi hangversenyre hívják a dunakömlődieket, a harkányiakat és az abaligetieket is.

Október első vasárnapján Udvardy György megyéspüspök hét fiatalt bérmált Abaligeten, a Szent Mária Magdolna-templomban.

A hagyományokhoz híven ezen a nyáron is szervezett tábort a Pécsi Egyházmegye papnövendékei számára. Idén az orfűi Szent Márton Vendégházban gyűltek össze a kispapok augusztus utolsó napjaiban, a szemináriumi beköltözés előtt. Mihovics Szebasztián papnövendék beszámolóját közöljük.

Az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Udvardy György megyéspüspök 2018. augusztus 1-jével az alábbi személyi és területi változtatásokat rendelte el:

A Pécsi Püspökség idén is meghirdeti nőnapi nyereményjátékát. Ebben az évben nőnapra készülve Bűnbánó Szent Mária Magdolna személye kerül a középpontba. A róla szóló írás tartalmazza a választ arra a 7 kérdésre, amelyeket egy héten keresztül napról-napra tesz közzé a Pécsi Egyházmegye közösségi oldalán.

2015. augusztus 7. és 9. között tartják a XIII. Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivált Abaligeten. Néhány éve hagyomány, hogy a fesztivál idején a vasárnapi szentmisén a fellépők valamelyike végzi a zenei szolgálatot. 2014-ben az amerikai Hickory Project gospel énekekkel segítette az istendicséretet. Idén augusztus 9-én, vasárnap 11 órakor a Hungarikum együttes közreműködésével mutatja be a szentmisét Cziglányi Zsolt plébános.

Idén július 26-án, vasárnap tartották a hagyományos Magdolna-napi búcsút Abaligeten. A templom védőszentje, Mária Magdolna tiszteletére tartott ünnepi szentmisét Dr. Cziglányi Zsolt plébános mutatta be a falu hajdani és jelenlegi lakóiért, rokonaikért és a vendégekért.

Az Abaligeti Plébánia korán felbukkan írásos emlékeink között, Mária Magdolna templomát már 1332-ben említik. A település mindvégig hűségesen ragaszkodott védőszentjéhez. A 2005-ben egyházi fenntartás alá kerülő általános iskola is Szent Mária Magdolna nevét viseli, a 2013-ban, Dr. Udvardy György megyéspüspök által megáldott, játszótérként is, pihenőhelyként is szolgáló templomkert pedig Mária Magdolna városáról kapta a Magdala nevet.

LD honlap logó