Felnőtt katekézis

Tanévkezdő lelkigyakorlatot és továbbképzést szervez a Pécsi Egyházmegye a katekéták számára. A jelentkezéssel kapcsolatos információ az alábbiakban található.

„Úgy gondolom, hogy keresztény emberként alapvető feladatunk az, hogy a hitünket továbbadjuk. Ha él bennünk a szeretet, akkor azt tovább kell adnunk, mert nem bírjuk megtartani magunkban. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak a gyerekek, hanem a felnőttek is segítséget kapjanak, hogy fogjuk a kezüket az úton, vezessük közelebb őket Istenhez.” – véli Csonka Laura hitoktató.

„Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet…” (vö. Mt 7,14) -ezzel a mottóval tartja soron következő katekumenátus képzését a Pécsi Egyházmegye. Figyelem, közeleg a jelentkezési határidő!

Az áprilisi püspöki katekézis Jézus Krisztust, mint törvényhozót állította a középpontba. Az esti szentmise után kezdődő katekézist a Dóm Kőtárban rendhagyó módon Nyúl Viktor pasztorális helynök tartotta.

Jézus Krisztusról mint a szenvedő Istenről tartott katekézist Udvardy György megyéspüspök a Dóm Kőtárban március 28-án.

Január 31-én folytatódott a szokásos püspöki katekézis Jézus Krisztus a próféta: a tanítása, a csodái (Mt 7,24-29) címmel. A rendhagyó alkalmon kivételesen nem Udvardy György megyéspüspök, hanem Nyúl Viktor pasztorális helynök katekézisét hallhatták az érdeklődők. A püspök atyát hivatali kötelességei elszólították az eseményről.

December 20-án az esti szentmise után Jézus Krisztus „Uralma”: a boldogságok (Mt 5,3-12; Lk 6,20-26) címmel folytatódott a püspöki katekézis a Dóm Kőtárban.

November 8-án az esti szentmise után Jézus lelkületének témájával folytatódott a püspöki katekézis a Dóm Kőtárban.

Szeptember 27-én az esti szentmise után katekézist tartott Udvardy György pécsi megyéspüspök a Dóm Kőtárban.

Május 24-én az esti szentmise után Udvardy György megyéspüspök katekézist tartott a Dóm Kőtárban.

Udvardy György pécsi megyéspüspök április 26-án este tartott katekézist a Dóm Kőtárban.

Katolikus vallási gyakorlatokról és szokásokról tartott katekézist Udvardy György pécsi megyéspüspök március 22-én este a Dóm Kőtárban.

Az utolsó januári csütörtökön ismét katekézist tartott Udvardy György. A pécsi megyéspüspök folytatta a szeptemberben indult gondolatmenetet az Amit a katolikusok valójában hisznek című kötet alapján.

2017-ben utoljára vehettek részt a hívek püspöki katekézisen december 21-én az esti szentmisét követően a Dóm Kőtárban.

November 16-án az esti szentmisét követően ismét püspöki katekézisen vehettek részt az érdeklődők a Dóm Kőtárban.

Október 26-án az esti szentmisét követően ismét püspöki katekézisen vehettek részt az érdeklődők.

Szeptember 28-án ismét katekézist tartott Udvardy György pécsi megyéspüspök. A főpásztor a felnőtteknek szóló előadássorozatában az egyházról beszélt.

Udvardy György pécsi megyéspüspök április utolsó csütörtökén felnőtt katekézist tartott a Dóm-kőtárban. Az előadásban a főpásztor a húsvét utáni időszak kérdéseit tárta a hallgatóság elé.

Ferenc pápa gondolataihoz és a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva az egységről és a benne munkáló Szentlélekről beszélt Udvardy György megyéspüspök a márciusi katekézisen.

A februári katekézisen Udvardy György pécsi megyéspüspök Ferenc pápa egyházi közösségekkel kapcsolatos gondolatait elemezte. Kiemelte, hogy a Szentatya nem valami újat akar tanítani, hanem a maga tapasztalatával újként ragad meg gondolatokat, másként helyezi el a hangsúlyokat.

Szeretettel hívjuk fel püspök atya következő katekézisére a figyelmet, mely február 23-án csütörtökön 18.00 órakor kezdődik szentmisével, majd a Dóm Kőtárban folytatódik a tanítással.

Szeptember 22-én, csütörtökön folytatódott Udvardy György megyéspüspök felnőtt katekézise a Dóm-kőtárban.

A Tízparancsolat olyan út, olyan életet adó tanítás, ami a kapcsolatból következik: Isten és az ember, Isten és az ő népe közötti kapcsolatból.

A Tízparancsolat a tökéletes Isten-ember kapcsolatot mutatja meg. Udvardy György megyéspüspök a húsvét fényében és örömében vizsgálta a hetedik parancsolatot. A főpásztor szerint óriási gazdagság tárul fel a Ne lopj! parancsolat ismerete, megtartása és az ebből való cselekvés által.

Udvardy György megyéspüspök február 18-án este a Dóm-kőtárban folytatta felnőtt katekézisét, ezúttal az ötödik parancsolatról fejtve ki tanítást. A főpásztor bevezetőjében kiemelte, hogy a Ne ölj! parancsolata egyértelmű tiltás, ám rengeteg kérdést vet fel: többek között annak a problémáját, hogy életünkről sajátunkként beszélünk ugyan, mégsem mi vagyunk a forrása. 

Január 14-én, csütörtökön Udvardy György megyéspüspök ismét felnőtt katekézist tartott a Dóm-kőtárban. Ezúttal a negyedik parancsolatot járta körül: a „Tiszteld atyádat és anyádat" felhívást a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat" gondolatával egészítette ki, s a parancs mentén a család iránti tiszteletről is beszélt.

Udvardy György megyéspüspök december 17-én tartott felnőtt katekézisén a Dóm-kőtárban a harmadik parancsolatról (Az Úr napját szenteld meg!) és az ünneplés jelentőségéről beszélt. A katekézist szentmise előzte meg, majd a főpásztor az irgalmasság éve és az advent aktualitásáról is szót ejtett.

A harmadik püspöki katekézist tartotta november 26-án Udvardy György pécsi főpásztor. A felnőtteknek szóló előadáson ezúttal a Tízparancsolat második parancsa volt a téma: Isten nevének a tisztelete, amit Udvardy György hétköznapi problémákon keresztül segített megérteni.

Második alkalommal tartotta a felnőttek katekézisét Udvardy György pécsi megyéspüspök október 22-én a Dóm-kőtárban. Az egy hónappal korábban tartott bevezető előadás után ezúttal az első parancsolatot állította középpontba a főpásztor: Szeresd Uradat, Istenedet!

LD honlap logó Telefon