misszió

 Az Isteni Ige Társasága Magyar Rendtartományának Magyarországon szolgáló szerzetesei által vezetett, 4 napon át tartó magyar nyelvű városmisszió 3. napja december 2-án ministránsnappal, este közös szentmisével, missziós előadással és imádsággal folytatódott a Szent Erzsébet-templomban, majd püspöki szentmisével zárult advent első vasárnapján a pécsi székesegyházban.

Az Isteni Ige Társasága Magyar Rendtartományának tizenhét Magyarországon szolgáló szerzetese vezetett magyar nyelvű városmissziót november 30. és december 3. között Pécsett. A verbita misszionáriusok külön találkoztak a fiatalokkal, a ministránsokkal, valamint helyi közösségekkel, akiket közös imádságra, szentmisére és tanúságtévő előadásokra vártak Pécs három templomában. A misszió advent első vasárnapján a székesegyházban celebrált püspöki szentmisével zárult. A Pécsi városmisszió első két napjának összefoglalóját közöljük.

Az Isteni Ige Társasága, azaz a verbita rend néhány tagja Pécsre érkezik november 30. és december 3. között, ahol városmisszió keretében 6 helyszínen - köztük templomokban és egyházi iskolákban - tesznek tanúságot és hirdetik Isten Igéjét, segítve az Élő Krisztus és tanításának tiszta szívvel történő befogadását.

Az Egyház 1926 óta minden évben október utolsó előtti vasárnapján, idén október 22-én tartja a misszió világnapját. Ferenc pápa idén Lángol a szív, útra kél a láb (vö. Lk 24,13–35) címmel írt üzenetet a világnapra.

Az Egyház 1926 óta minden év októberének utolsó előtti vasárnapján tartja a világmisszió napját. Idén október 23-án a templomokban is a missziókért és a hithirdetőkért imádkozunk, és a perselypénzt is erre a célra fordítják. A missziós világnapra Ferenc pápa üzenettel fordult a hívekhez.

A Pécsi Tudományegyetemen tanulmányokat folytató hat nigériai hallgatót, köztük három lelkipásztort fogadott hivatalában Felföldi László pécsi megyéspüspök június 30-án. A Pécsi Egyházmegye kiemelten kezeli hazánk nigériai orvosmissziójának támogatását, az Onitsha Egyházmegye területéről érkezett hallgatók számára lakhatást biztosít egyetemi éveik során.

Egy nigériai katolikus pap miközben pszichológiai tanulmányokat folytat a Pécsi Tudományegyetemen, lelkipásztori szolgálatot is ellát a Pécsi Egyházmegyében. Életével, hitével, hazájával, a cölibátussal és a húsvéttal kapcsolatos kérdésekre is válaszolt a 35 éves Henry Ugokwe Nnaemeka, azaz Henry atya.

Krisztus szent Testének és Vérének (Eucharisztia) tiszteletét kifejező főünnepen, Úrnapján a 18 órakor kezdődő szentmisét Felföldi László megyéspüspök mutatta be a Pécsi Székesegyházban. 

„Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!” – mondta Jézus tanítványainak. E felhívást követik a világ számos országában tevékenykedő misszionáriusok, akiknek célja Krisztus tanításának továbbadása az egész földkerekségen. Az Egyház 1926 óta minden év október harmadik vasárnapján megtartja a világmisszió napját.

Február 9-én Dr. Fodor Réka misszionárius orvos, és férje tartott előadást a Ferences templomban. Ezt követően az esti szentmisén a kórházlelkészségi önkénesek megbízólevelének megújítására és a feszületek megáldásra is sor került.

Érdekes előadásra várják az érdeklődőket vasárnap a Ferences templomba, ahol Dr. Fodor Réka misszionárius mesél nigériai útjairól, tapasztalatairól és az ott élő keresztények életkörülményeiről.

Idén két nigériai római katolikus pap kezdi meg tanulmányait a PTE Általános Orvostudományi Karán, akik a diploma megszerzése után hazájukban az afrikai közösség tagjain szeretnének segíteni.

Sok gondolkodnivaló, számos lelkipásztori munkatárs, egy cél és egy misszió. Tömören ezek a szavak jellemzik az őszi találkozót, mely főleg a kistelepülésekről érkező, segítő szerepet vállaló híveknek szólt.

Szeptember 7-én tartotta missziós napját a Szekszárdi Római Katolikus Plébánia, ahol egész napos eseménysorozatra, számos programra várták a város lakosságát.

Szeptember 5-7. között Szekszárdon állomásozott a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje. A hívek imaórákat, szentségimádásokat, keresztutat és szentmiséket tartottak a kereszt jelenlétében.

Augusztus 28-30 között Mohácson a Belvárosi templomban állomásozott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) missziós keresztje. A helyiek imaórákat, szentmiséket és szentségimádást tartottak.

Augusztus 23-án, a Pécsi Egyházmegye alapításának 1010. évfordulójának napján érkezik a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma a pécsi Székesegyházba.

1938. május 15-én, tíz nappal a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepélyes megnyitója előtt a Pécsi Nemzeti Színházban nagyszabású missziós díszünnepélyt szerveztek a Kongresszus szerves részeként.

Idén ünnepli alapításának 15. évfordulóját a Magyar Katolikus Rádió. Ebből az alkalomból a fővárosban, valamint 6 vidéki helyszínen tartanak jubileumi rendezvényeket, amelyeken neves helyi művészek, zenészek lépnek fel, és természetesen a közönség találkozhat a rádió munkatársaival is. Az első vidéki rendezvény helyszíne Pécs volt április 30-án.

Szent Mór, az egyházmegye társvédőszentje ünnepén Michael August Blume apostoli nuncius látogatást tett a pécsi egyházmegyében.

„Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!” – mondta Jézus tanítványainak. E felhívást követik a világ számos országában tevékenykedő misszionáriusok, akiknek célja Krisztus tanításának továbbadása az egész földkerekségen.

Szekszárdon és Bonyhádon is indult Alpha-kurzus idén ősszel. Az interaktív programsorozat kötöttségek nélkül tárja fel a keresztény hit alapjait.

A Pécsi Egyházmegye tizenhatodik alkalommal hívja közös készülődésre, a Pécsi Adventre a területén működő művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket december 2. és 16. között.

2018. október 6-én, szombaton újra sor kerül az őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja.

2018. szeptember 7-én, pénteken missziós napot tartottak Tolnán Szent István királyra emlékezve. A program szentmisével kezdődött. Ravasz Csaba plébános gyermekközpontú szavai mellett a tolnai Szent Mór Általános Iskola és a Szent István Gimnázium diákjainak az államalapító királyról előadott misztériumjátéka színesítette a rendezvényt.

Ünnepi megnyitóval kezdődött el szeptember 7-én, pénteken 16.30-kor az idei Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) a székesfehérvári Városháza téren. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által szervezett rendezvény ez évi mottója: Van célunk! – Van jövőnk!

A Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánián működő Remény Háza napi szinten 60-70 embernek nyújt ellátást. A nappali melegedő reggelit, meleg ebédet, tisztálkodási és mosási lehetőséget, gyógyszerosztást, szociális ügyekben szakszerű segítségnyújtást, ruhaosztást, pihenési, televíziózási lehetőséget, nyomtatott napi sajtót, kulturális és egyházi programokat biztosít a rászorulók számára.

Szeptember 5-én Kalkuttai Szent Terézre emlékezünk. A huszadik század egyik legismertebb személyisége, az albán származású szerzetesnővér, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítója, a szegények Nobel-békedíjas gyámolítója 1997. szeptember 5-én hunyt el. Halála előtt két évvel, egy írországi népszavazás kapcsán körlevélben állt ki a házasság felbonthatatlansága mellett.

2018. szeptember 7-én, pénteken Szent István emlékére missziós napot szervez a Pécsi Egyházmegye Tolnán.

Augusztus 21. és 26. között Dublinban tartották a Családok IX. Világtalálkozóját. Az eseményen és a hozzá kapcsolódó kongresszuson Udvardy György püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke is részt vett, akit még hazautazása előtt kérdeztünk tapasztalatairól.

Igazi közösségi esemény része lett a nagyszokolyi missziós nap, amelyet a helyi egyházközség és a Pécsi Egyházmegye szervezett meg, hiszen a rendezvény a 11. Traktorverseny, Gazdatalálkozó és Családi nap társrendezvényeként debütált.

A Pécsi Egyházmegye családreferatúrája évek óta szervez nyári tábort azoknak a családoknak, akik Tolna és Baranya megyében missziót végeznek vagy közösségeket vezetnek. Az idei tábort a korábbi szekszárdi úttörőtáborban szervezték meg július 19-e és 22-e között.

„Készítsétek az Úr útját…” A Lukács evangéliumából vett idézet volt a mottója annak a missziós napnak, amelyet a závodi templombúcsú alkalmából szerveztek június 24-én délután.

Idén is szervez missziós napokat a Pécsi Egyházmegye, hogy segítse a helyi plébániai csoportokat, megszólítsa azokat, akik még nem hallottak a jézusi tanításról és megerősítse a bizonytalanokat abban, hogy jó az egyházhoz tartozni.

A Tolna megye területén kistelepülési támogatásban részesülő plébániák munkatársai találkoztak március 24-én délelőtt Szekszárdon.

Február utolsó csütörtökén ismét katekézist tartott Udvardy György pécsi megyéspüspök. Az esti szentmisét követően a Dóm Kőtárban az egyház missziójáról, az evangelizációról hallottak a hívek.

A Pécsi Egyházmegye a Baranya megye területén működő plébániai és lelkiségi közösségek vezetőinek szervezett találkozót február 10-én délután a pécsi Dóm Kőtárban.

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 októberéből.

Október harmadik vasárnapja missziós világnap. Ehhez kapcsolódóan missziós napot szervezett a Pécs-Gyárvárosi Plébánia október 21-én. Koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal és kisvonatos városnézéssel várták az érdeklődőket, a hívek pedig segítséget kaphattak saját missziós tevékenységükhöz.

Ferenc pápa üzenete a 2017. évi missziós világnapra

Október harmadik vasárnapja a Missziós Világnap, amelyhez kapcsolódóan Pécs-Gyárvárosban október 21-én, szombaton Missziós Napot szervez a Pécsi Egyházmegye a Pécs-Gyárvárosi Római Katolikus Plébániával együttműködésben. A rendezvény elsődleges célja felhívni a figyelmet az igazi értékekre, megmutatni, hogy mi a boldogulás útja, hogyan lehet teljesebb, új életet élni, azaz minél többekhez eljuttatni az örömhírt, hogy hittel, bizalommal és reménnyel forduljanak a jövő felé.

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 szeptemberéből.

Szeptember utolsó péntekén Magyarország ismét csatlakozott az egész Európában ünnepelt Kutatók Éjszakája programsorozathoz, amelyen Európa-szerte több mint egy millióan vesznek részt, közel félezer városban.

Alpha-kurzus indult a héten Bonyhádon. A programsorozat a kereszténység alapjainak felfedezésében segíti a résztvevőket.

Szeptember 10-én délután a mindszentgodisai templom körüli téren sátrak várták a helyieket, akik a falunap és templombúcsú programjai mellett a Pécsi Egyházmegye pasztorális irodája által kínált lelki töltődésen is részt vehettek.

A falubúcsúhoz kapcsolódva missziós napot szerveztek Mindszentgodisán Szűz Mária Szent Neve ünnepén. A rendezvényen a látványos színpadi produkciók mellett lelkiekben is gazdagodhattak az érdeklődők.

Pécs sikerrel pályázott az UNESCO által 2017. évre kiírt Global Learning City Award díjra, így elnyerte a „Tanuló Város" címet. Ennek keretében szeptember 15-én a megyeszékhelyen megrendezik az I. Tanuló Fesztivált, amelynek gazdag programkínálatában az érdeklődők több helyszínen bepillantást nyerhetnek a Pécsi Egyházmegye által kínált oktatási és nevelési lehetőségekbe is.

2017. szeptember 9-10-én missziós hétvégét szervez a Pécsi Egyházmegye Mindszentgodisán. Szombaton koncertekkel, vasárnap színes programokkal és a hitélet elmélyülését szolgáló eseményekkel várják a helyieket és az érdeklődőket.

LD honlap logó