Október első vasárnapján Udvardy György megyéspüspök hét fiatalt bérmált Abaligeten, a Szent Mária Magdolna-templomban.

IMG 8592Abaligeten hagyomány, hogy a bérmálandók középiskolás fiatalok, két éves előkészület után maguk kérik a szentség felvételét. A bérmálást megelőző években felkészítő foglalkozásokon, kiránduláson és lelkigyakorlaton is részt vett az a hét fiatal, aki idén kérte, hogy bérmálkozhasson. A kétéves felkészülés alatt bekapcsolódtak az egyházközség tevékenységébe; védőszentet, példaképet választottak, akinek életében igyekeztek elmélyülni.

Az ünnepi szentmisén a bérmálkozókkal együtt szolgált az egyházközség gitáros együttese, a felnőtt férfiak ministráns köre, a Szent Mária Magdolna Általános Iskola diákjai és pedagógusai.

A Pécsi Egyházmegye főpásztora bátorította a bérmálkozókat, hogy tartsanak ki elhatározásukban, Isten Szentlelke mellettük ál és segítséget ad a döntéshelyzetekben. Kiemelte, az egyház mindig fiatal és a most bérmálkozók a jelei ennek; az egyház számít rájuk.

IMG 6640

A település római katolikus templomának alapjait 1778-ban rakták le, valószínűleg a középkori templom szomszédságában, hiszen a 18. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy a török kor előtt a településen Szent Mária Magdolna tiszteletére szentelt kápolna állt. Az 1796-ban felépült templomot szintén Mária Magdolna tiszteletére szentelték. A templom jelenleg felújítás alatt áll, a tetőcsere mellett a homlokzatot is újravakolják és a belső vakolatot is megújítják.

Fotó: Rónási Márton
További képek az eseményről itt.

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (180607_ABALIGET_plakat_A3.pdf)Plakát (pdf)[ ]

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 November
M T W T F S S
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Elmarad - Szabadegyetem a NEK jegyében:
Magtár Látogatóközpont -
2020. 11. 25. -
A Bazilika felszentelésének évfordulója:
Máriagyűd -
2020. 11. 29. - 2020. 11. 29.
Pécsi Advent:
-
2020. 11. 29. - 2020. 12. 20.
A Békéért Bebörtönzöttek Nemzetközi Napja:
-
2020. 12. 01. - 2020. 12. 01.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2020. 12. 03. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi