Intézményvezetői megbízásokat adtak át a Pécsi Egyházmegye tanévnyitó ünnepélyén
Tavaly Mohács, idén pedig Komló volt a házigazdája a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő 10 óvoda, 9 általános iskola és 4 gimnázium közös tanévnyitójának augusztus 31-én. A Szent Borbála-templomban megtartott ünnepi alkalmon a köszöntőket követően adták át az intézményvezetői megbízásokat, majd Veni Sancte szentmisében Felföldi László pécsi megyéspüspök a jelen lévő papsággal a Szentlélek áldását kérte a most induló tanévre.
Hatodik évadba lép az egyházmegyei férfitalálkozó – Az egyik témasorozat csak nőknek szól
A Felföldi László megyéspüspök által 2021-ben életre hívott kezdeményezés az eddigi hagyományokat követve idén is négy kiemelt témakört jár körbe. A szeptember 11-én elstartoló idei sorozatnak – a megszokott módon – témánként az egyházmegye kilenc települése ad otthont, ám az idei struktúra egy rendhagyó újdonságot is tartogat: a második témasorozatra kifejezetten és kizárólag nőket várnak.
Állami és egyházi főhajtás Mohácson – Emlékezés a történelmi csata 500. évfordulóján
Kétnapos, nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeztek meg a mohácsi csata 500. évfordulójáról augusztus 29-én és 30-án. A Mohácson megrendezett jubileumi eseményen az állami vezetők mellett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagsága is kifejezte tiszteletét az elesett hősök emléke előtt.
Hatodik évadba lép az egyházmegyei férfitalálkozó – Az egyik témasorozat csak nőknek szól
A Felföldi László megyéspüspök által 2021-ben életre hívott kezdeményezés az eddigi hagyományokat követve idén is négy kiemelt témakört jár körbe. A programoknak – a megszokott módon – témánként az egyházmegye kilenc települése ad otthont, ám az idei struktúra egy rendhagyó újdonságot is tartogat: az egyik témasorozatot kifejezetten és kizárólag nőknek szervezik meg.
TovábbEgyházmegyei tanévnyitó Veni Sancte a megértés és a szeretet jegyében
Komlón, a Szent Borbála-templomban augusztus 31-én tartották a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények hivatalos tanévnyitóját, majd Veni Sancte szentmisében Felföldi László pécsi megyéspüspök a jelen lévő papsággal a kölcsönös tanulásra, a szívbéli párbeszédre és a krisztusi szeretetre építve kérte a Szentlélek áldását az új tanévre.
TovábbTeremtésvédők – két pécsi egyházmegyés óvoda részesült az elismerésben
Az egyházmegye négy óvodája és négy általános iskolája után két újabb intézmény, a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola Tagóvodája és a Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium Szent Balázs Tagóvodája nyerte el a kitüntető címet, melynek viselésére 2029-ig jogosultak az intézmények.
TovábbIntézményvezetői megbízásokat adtak át a Pécsi Egyházmegye tanévnyitó ünnepélyén
Tavaly Mohács, idén pedig Komló volt a házigazdája a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő 10 óvoda, 9 általános iskola és 4 gimnázium közös tanévnyitójának augusztus 31-én. A Szent Borbála-templomban megtartott ünnepi alkalmon a köszöntőket követően adták át az intézményvezetői megbízásokat.
TovábbA mohácsi csatára emlékeztek a bátai kegyhelyen is – újratemették a középkorban itt elhunytak földi maradványait
A mohácsi csata 500. jubileumának előestéjén, augusztus 28-án, a III. Báta-Mohács Lovagi Zarándoklat nyitó eseményén szentmisén emlékeztek a mohácsi hősökre. A megemlékezés keretében újratemették a középkori Bátán a törökök által lemészárolt zarándokok földi maradványait, akiket hitük megvallása közben, az Úrnapi nagybúcsún gyilkoltak meg 13 évvel a mohácsi csata után.
TovábbÁllami és egyházi főhajtás Mohácson – Emlékezés a történelmi csata 500. évfordulóján
Kétnapos, nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeztek meg a mohácsi csata 500. évfordulójáról augusztus 29-én és 30-án. A Mohácson megrendezett jubileumi eseményen az állami vezetők mellett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagsága is kifejezte tiszteletét az elesett hősök emléke előtt.
TovábbA Pécsi Egyházmegye adott otthont a Szent Mónika Közösségek országos találkozójának
Szent Mónika, az édesanyák védőszentje ünnepéhez kapcsolódóan augusztus 22-én tartották a keresztény édesanyák Szent Mónika Közösségeinek országos találkozóját Pakson, a Jézus Szíve templomban „Lelkem Istenben lel nyugalmat, segítség csak tőle jön” (Zsolt 62,2) mottóval.
TovábbFelföldi László püspök a hitoktatók tanévnyitóján: Olyan mennyiségű inger éri az ifjúságot, ami ellen már nem tud védekezni
A Pécsi Egyházmegye katekétái szakmai napok keretében indították el a felkészülést a 2026/27-es tanévre. A programsorozat nyitányaként augusztus 24-én főpásztori szentmisét ünnepeltek a pécsi székesegyházban.
TovábbSzent György karddal, a Kórházlelkészség evezőlapáttal győzte le a sárkányt
Priskin Zsolt állandó diakónus megkapó írása sorsokról, küzdelmekről, végtelen szeretetről, hitről és gondviselésről.
TovábbIn memoriam Mohács – Az 500 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek a bátai kegyhelyen
A mohácsi csata előtti eseményekre: az utolsó országos gyűlésre és a csata előtti utolsó tábori szentmisére emlékeztek augusztus 23-án Bátán, a Szent Vér ősi kegyhelyén.
Tovább„Nincs más magyarázat, mint az isteni meghívás” – Jubiláns papokat köszöntöttek a Pécsi Egyházmegye alapításának 1017. évfordulóján
1017 évvel ezelőtt, 1009. augusztus 23-án alapította meg Szent István király a pécsi püspökséget, melynek hagyományai szerint az évforduló napján köszöntik a pappá szentelésük valamely kiemelkedő jubileumát ünneplő lelkipásztorokat. A pápai áldás szövegét tartalmazó vatikáni dokumentumot Felföldi László pécsi megyéspüspök a papság jelenlétében a pécsi székesegyházban celebrált ünnepi szentmisén adta át az ünnepelteknek.
TovábbMOHÁCS 500 – Ünnepi szentmisét mutatnak be a Magyar Katolikus Egyház püspökei Mohácson
A mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából nagyszabású egyházi és világi megemlékezés kezdődik a napokban Mohácson. A jubileumi rendezvénysorozat kiemelt eseményeként augusztus 29-én, szombaton 11.00 órakor koncelebrált ünnepi szentmisét mutatnak be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai a helyi Fogadalmi templom előtti téren.
TovábbPadszövettan – Törmelékek: új időszaki kiállítás nyílt a Dóm Kőtárban
Padszövettan – Törmelékek címmel új, időszaki kiállítás megnyitóját tartották augusztus 19-én Pécsen, a Dóm Kőtárban. A kiállítás Balla Lajos festőművész, pedagógus munkáinak anyaga, aki évtizedek óta tanít rajzot és művészettörténetet a budapesti Szent Margit Gimnáziumban, így munkássága közvetlenül kapcsolódik az iskolapadokat koptató ifjúsághoz.
TovábbA Pécsi Egyházmegye alapításának 1017. évfordulóját ünnepeljük
1017 évvel ezelőtt, 1009. augusztus 23-án alapította meg Szent István király a pécsi püspökséget. Az ünnepi évforduló alkalmából Felföldi László pécsi megyéspüspök szentmisét celebrál augusztus 23-án, 18.00 órai kezdettel a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, ahol az idén szentelési jubileumot ünneplő papokat is köszöntik.
TovábbSzent István király főünnepe a pécsi székesegyházban
A Pécsi Egyházmegye főtemplomában Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét államalapító szent királyunk ünnepén, ahol az oltár előtt helyezték el a szentmisét megelőző városi ünnepségen megáldott és megszegett kenyeret.
TovábbKÖZELGŐ ESEMÉNYEK
-
- 2026.09.05.
-
- 2026.09.26.
-
- 2026.10.10.
type0
type0